Ugrás a tartalomra

Gazdanapok kiállítás Zentán

2018.12.09
16:53
Idén is megrendezték a zentai Sportcsarnokban a Gazdanapok kiállítást. A kétnapos esemény keretében megtartották a Vajdasági Kulináris és Élelmiszeripari Kiállítás versenyét is.

A zsűri több mint 180 ételt értékelt.

A versenyre 4 kategóriában lehetett nevezni: házi torta, sütemény, hidegtál és melegen képzelt hidegen tálalt 6 személyes tál kategóriában. Nagy Krisztina egy hal hidegtál különlegességgel nevezett a versenyre.

Nagy Krisztina, versenyző, Veszprémi SzC Séf Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnázium és Szakközépiskola: „Töltött pisztrángot, petrezselymes kéregben lazacot, illetve avokádó krémet, pohárkrémet készítettem, aminek díszítése az árvácska.”

A rendezvény célja a Vajdaságban előállított termékek változatosságának, gazdagságának bemutatása, népszerűsítése, valamint a helyi termelők és a vállalkozók közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése.

Sóti Ferenc, elnök, Gazdakör, Zenta: „Egész Vajdaságból jelen vannak most már itt a kiállítók, a háziasszonyaink, a pálinkafőzők, a gyümölcsszörpösök, valamint a méhészek, Méhész Egyesület, akik állandó kiállítóink, így tevődik ez össze.”

A szervezők bíznak abban, hogy az ilyen jellegű rendezvények arra ösztönzik majd a termelőket, hogy tovább foglalkozzanak termékeik előállításával.

Ments András, igazgató, VaTeBeT, Zenta: „Én azt gondolom, hogy nagyon nagy érték Vajdaságban a helyi termék. Mindenből: fémből, fából, horgolásból, hímzésből. Azt hiszem, hogy turisztikai értékeket tudunk képezni, és nagyon fontos lenne, hogy mindenki megismerje ezeket.”

A rendezvényen a kézműves termékek és a gasztronómiai ételek kiállítása mellett a pálinkafajtákat is díjazták.

Zentai Gazdanapok

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.