Ugrás a tartalomra
Facebook/Juhász Bálint

A gazdaságfejlesztési programról Belgrádban

2021.07.12
13:19
2021.07.12
16:39
Forrás
Pannon RTV
Belgrádban mutatta be a Prosperitati Alapítvány által működtetett gazdasági és térségfejlesztési programot Juhász Bálint.

Az alapítvány ügyvezetője a régió szerb ajkú fiataljait és egyetemistáit összegyűjtő rendezvényen beszélt. Az eseményen Ana Brnabić szerb kormányfővel és Marko Čadež-zsel, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnökével a képzés, oktatás és a vállalkozásfejlesztés gazdasági hatásait járták körbe. Juhász Bálint Facebook-bejegyzésében azt írta: az anyaországnak joga és lehetősége, hogy együttműködjön a szomszédos országokban és a diaszpórában élő állampolgáraival, támogassa elképzeléseiket. Mi, vajdasági magyarok pontosan tudjuk ezt, és minden ilyen törekvést támogatunk, hiszen tapasztaljuk ennek jelentőségét - tette hozzá. A Prosperitati ügyvezetője szerint a nemzetpolitikai törekvések, így a gazdaságfejlesztési programok sikere is három pilléren nyugszik, ezek pedig az erős és céltudatos közösség, az igényekre nyitott anyaországi kormány és a szomszédos ország partnerséget vállaló kormánya.

Juhász Bálint a Pannon RTV-nek elmondta: „A mi programunk is egy jó bizonyíték arra, hogy amennyiben van erős helyi közösség, magyar közösség, az esetünkben van egy támogató anyaország és egy befogadó szomszédos ország, akkor a nemzetpolitikában lehet sikereket elérni és azt gondoljuk, hogy az anyaországnak jó a lehetősége, hogy együttműködjön a szomszédos országokban és a diaszpórában élő állampolgáraival, támogassa őket. Mi ezt pontosan tudjuk, mi vajdasági magyarok ebben évtizedek óta érdekeltek vagyunk, részesei vagyunk és pontosan érezzük, hogy milyen fontos az, és 2010 óta érezzük, hogy az anyaország, ha segíti a törekvéseket, akkor az egyéb perspektívákat nyit meg a szülőföldön maradásban, és természetesen minden nemzet törekvéseit a hasonló nemzetpolitikai együttműködésben mi is támogatjuk, hiszen mi is ezt gyakoroljuk.”

gazdaságfejlesztési program
Belgrád
Prosperitati Alapítvány
térségfejlesztési
Juhász Bálint

Most

10:32

Elkezdődött a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs

A magyar kormány tizenkettedik éve a családokért dolgozik, hogy a negyven éve tartó demográfiai lejtmenetet megfordítsa - mondta a magyar családokért felelős tárca nélküli miniszter a IV. Budapesti Demográfiai Csúcsot megnyitó köszöntőjében.

Népszerű

Leégett egy autószerelő műhely Szabadkán

A villámgyorsan a helyszínre érkező tűzoltók már csak a környező épületeket tudták megvédeni a lángoktól. A tűz szerencsére emberi életet nem követelt, azonban a kár tetemes. Az illetékesek szerint nem önhiba, hanem elektromos zárlat okozta a tüzet.