Ugrás a tartalomra

Halasszuk későbbi időpontra a foglalást

2020.03.30
12:57
Forrás
0.21
Szerbiában mintegy 100 ezer előre lefoglalt utazás esetében nem tudják visszatéríteni a befizetett összeget.

A szerbiai lakosok közül többen utaztak volna Olaszországba, illetve más európai országba, a koronavírus miatt viszont ez bizonytalan ideig nem lehetséges. A szerbiai turizmus nagy kárt szenvedhet, mivel csak a márciusi és az április elejei foglalások lemondása miatt keletkezett kár eléri a 2,7 millió eurót - jelentette ki Rasim Ljajić idegenforgalmi miniszter. Azt tanácsolta, hogy az állampolgárok lépjenek kapcsolatba az utazási irodákkal, amelyeken keresztül lefoglalták az utazást, és/vagy kössenek új foglalást, vagy a régit halasszák későbbi időpontra.

utazás
foglalás
halasztás
időpont
Rasim Ljajić
Olaszország

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.