Ugrás a tartalomra

Három év múlva lehet kész a belgrádi kerülőút

2018.09.24
13:57
Forrás
Szerbiai RTV
Folyamatosan dolgozunk a 10-es közlekedési folyosónál leomlott támfal helyreállításán, a tervünk pedig az, hogy az év végéig az autópálya keleti és déli része is elkészüljön.

Ezt nyilatkozta Zorana Mihajlović szerb építésügyi-, infrastrukturális- és közlekedési miniszter. Az IMF-fel a napokban egyebek mellett tárgyalnak majd az infrastrukturális projektekről és beruházásokról is - mondta Mihajlović, majd hozzátette, az építési minisztérium a költségvetése 98%-át fordítja nagyberuházásokra. A belgrádi kerülőút építésére vonatkozó összes szerződést Kínában már aláírták - emlékeztetett. Ennek átadási határideje három év múlva lesz. A tárcavezető azt ígéri, minden héten személyesen tekinti meg, hogyan haladnak a munkálatokkal. 

Belgrád
Zorana Mihajlović

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.