Ugrás a tartalomra

Helyi termékek vására Palicson

2019.07.22
10:33
2019.07.22
17:55
Forrás
Pannon RTV
Kézműves szörpök, lekvárok, hidegen sajtolt olajok, levendula, sőt nemezből készült divatáru is. Pannon Bazaar néven kirakodóvásár nyílt tegnap a Vigadó teraszán, Palicson.

A piac a Colourful Cooperation elnevezésű projekt egyik rendezvénye, amelyet Szabadka Város önkormányzata az Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programon belül valósít meg, a palicsi helyi közösséggel karöltve.

Most van a kajszibarack szüretének és a baracklekvár főzésének ideje. A bazárban kiállító Berényi Aranka elárulta, hogy készít tartósítószer és cukor nélkül egészséges baracklekvárt: „Leszedjük a barackot, megmossuk, kipréseljük. Utána pasztőröző gépbe kerül, amire egy vákuum pumpát kapcsolok és ott főzöm 70 fokon. Ez azt jelenti, hogy a vitamintartalmából sem veszít semmit a barack. Utána fém tetővel fedem le, fejre fordítva, kihűtve, visszafordítva.”

Aki egészségügyi gondjainál fogva nem hódolhat a finom csemegének, az a vásáron hidegen sajtolt olajokat vásárolhat, a többi között kapormagolajat, amely egyesek szerint számos egészségügyi problémán is segíthet. „Azoknak ajánljuk, akiknek cukor problémáik vannak, mert jó hatással van a hasnyálmirigy működésére. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, mivel egyeseknél két óra leforgása alatt jelentős vércukorszint csökkenést eredményezett” - mondta Pósa Lea zentai olajkészítő.

A rendezvény ötletgazdája Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere. A megnyitón elmondta, hagyományt szeretnének teremteni a vásárral, és az lenne a legjobb, ha a bazár minden évben a Palicsi Filmfesztivállal egy időben zajlana. A Sokszínű Együttműködés, azaz a Colourful Cooperation elnevezésű projekt keretében Mórahalmon már kiépült a KOLO Szerb Kulturális Központ. A palicsi Művelődési Ház épülete az év végig tető alá kerül. Ehhez a programhoz tartoznak a vasárnap elkezdődött rendezvények is - hangsúlyozta az eseményen Dobó Márta, a Palics HK közgyűlési elnöke (VMSZ): „Első alkalommal kerül megszervezésre a Pannon Bazaar elnevezésű helyi termékeket és termelőket bemutató vásár, aminek a célja, hogy Palics idegenforgalmi sokszínűségét bővítse. A projekt keretében nemcsak a művelődési ház fog megépülni, hanem a végső cél, hogy a turizmusra felfűzzünk olyan dolgokat is, amelyekben eddig esetleg hiányt volt.”

Az árusok három napon át, délután öttől este nyolcig várják az érdeklődőket Palicson, a Vigadó teraszán. A natúr termékek vásárával párhuzamosan az elkövetkező három napban kézműves foglalkozásokat is szerveznek, valamint szerdáig minden este, 23 órától az Abbázia moziban koncerteket is hallhat a közönség.

Colourful Cooperation
Dobó Márta
Interreg
Pannon Bazaar

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.