Ugrás a tartalomra

Hogyan igényelhető a védőoltás után járó állami támogatás

2021.06.02
09:20
2021.06.02
09:32
Forrás
Pannon RTV
Az érintettek a pmi.trezor.gov.rs oldalon jelezhetik igényüket.

Már lehet jelentkezni a 3000 dináros állami támogatásra Szerbiában, amelyre minden olyan 16 évnél idősebb állampolgár jogosult, aki május 31-ig felvette a koronavírus elleni védőoltás legalább első dózisát, illetve akik regisztráltak az oltásra, és hét napon belül megkapják azt. Az érintettek a kincstár, azaz a trezor honlapján jelentkezhetnek. A támogatást éjféltől 11 óra 30 percig több mint 312 ezren igényelték.

A szabadkai Béres Attila kedden vette fel az emlékeztetőoltást az Új városházán kialakított tömeges oltóponton, a háromezer dináros támogatásra pedig már reggel bejelentkezett. „Nem a pénz miatt. Azt a család végett, meg plusz a barátság, meg mit tudom én, a család, az egészség.”

Jadranka Zubelić a koronavírus-fertőzés súlyosabb formájából felépült, orvostanhallgató fia rábeszélésére oltatta be magát. „Háromezer dinár? Az nekem semmit sem jelent. Nekem az a fontos, hogy ne legyek beteg, és végre ismét normálisan élhessünk. Nem azért jöttem az első dózisért sem, hanem a fiam, amikor megbetegedett, azt mondta, menjünk rögtön.”

Deák István palicsi nyugdíjas az elsők között oltakozott. De nem a pénz miatt. „Ha ez motiválja az embert, akkor szomorú az, hogy az emberek így gondolkodnak, hogy háromezer dinárral vegyék meg az egészségüket, vagy az egészségük védelmét. Számomra legalábbis.”

A 16. életévüket betöltött szerbiai állampolgárok, akiket Szerbiában oltottak be, a pmi.trezor.gov.rs oldalon jelezhetik, hogy igényt tartanak a 3000 dinárra.

Íme, hogyan kell néhány lépésben, pár másodperc alatt regisztrálni ahhoz, hogy megkapjuk a háromezer dinárt: A trezor honlapjára kattintva a jobb alsó sarokban megjelenik egy 3000 dináros ikon, amin írja, hogy ott kell bejelentkezni. A piros színű mezőre kattintva regisztrálhatunk. Meg kell adnunk a személyi számunk, a személyi igazolványunk számát, valamint ki kell választanunk a bankot, ahol már van meglévő számlánk, vagy ha nincs, akkor nyitnak számunkra egy egyszer használatos számlát. Amikor ezeket kitöltöttük, egy kattintással elküldjük a kérvényünket, hogy regisztráljanak bennünket a háromezer dinárra.

Az eljárás végén rá kell kattintani arra a mezőre, amely által hozzájárulunk a személyes adataink feldolgozásához. Ha bármilyen probléma adódik, a "Probléma bejelentése" mezőre kattinthatunk.

A nyugdíjasoknak nem kell jelentkezniük. Ők, amennyiben felvették a vakcinát, automatikusan megkapják a pénzt. A szociális segélyben részesülők viszont kötelesek bejelentkezni. A börtönbüntetésüket töltő, beoltott személyek részére a Büntetés-végrehajtási Igazgatóság végzi el a bejelentést. Június 4-étől, péntektől, telefonon is igényelhető a 3000 dinár, a számot közvetlenül a telefonközpont üzembe helyezése előtt közlik. A jelentkezési határidő június 15-e, utána azonnal megkezdődik a kifizetés.

támogatás
védőoltás

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.