Ugrás a tartalomra

Hogyan simították és csomózták a dohányt?

2018.12.02
11:10
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
A MAG Hagyományápoló egyesület tagjai a dohány körüli téli munkákat, illetve a simítást és csomózást elevenítették fel és mutatták be a fiataloknak a zentagunarasi Tájházban szombaton.

Több, mint fél évszázada a társadalmi élet fontos részét töltötte be ez a téli tevékenység, hiszen egymást kisegítették az emberek a munkában és közösségformáló ereje is volt az összejöveteleknek.  Az értékmegtartó hagyományos napon a fiatalok is megismerhették a dohány kézi feldolgozásának titkait.

A nyári termés, köszönve a jó időjárásnak szépen beszáradt és a színe is megfelel az előírásoknak. A felvásárlók a régi időkben is osztályok szerint vásárolták fel a dohánytermést, ezért télen válogatni és csomózni kellett a leveleket. Az idősebb korosztály még emlékszik erre a közösségformáló munkára. Hatala Mária már kislánykorában kivette részét a munkából. „Jöttek szomszédok, a szobába egy hosszú nagy asztalt tettünk, és 10-11 óráig is csomóztunk. Én azután már elálmosodtam, de a többiek csinálták.”

Ludmán Valéria idős kora ellenére napszámba jár dohányt szedni. A csomózásra szívesen emlékszik vissza. „Három hétig is csomózgattuk. Három-négy felé válogattuk, a rosszat külön, közepére a nagyot, máshova a kisebbet. Reggeltől estig simogattuk, aztán meg a gazda rakta bálába, három csomót.”

A hagyományőrző napon Szőke Anna néprajzkutató elmondta, hogy a valamikori közösségi élet meghatározó része volt a téli esték közös munkája. Míg más vidékeken a fonóba jártak a lányok és a menyecskék, addig itt a dohánycsomózás hozta össze az embereket. „A szépsége a régi téli szokásoknak, együttléteknek már nem hozható vissza. Ezt próbáljuk felidézni, megmutatni, csak a tudat miatt, hogy ez a miénk volt. Mifelénk a fonók kevésbé működtek, viszont a dohánysimogatásnak és a csomózásnak nagyon szép hagyománya volt. A beszélgetések sem ismertek határt, olyan szépen tudtak mesélni az emberek.”

A helyi MAG Hagyományápoló egyesület azt a célt tűzte ki, hogy a vidékre jellemző valamikori tevékenységeket eleveníti fel és megőrzi az utókornak. Pásztor Zoltán, művelődésszervező, Mag Hagyományápoló Egyesület, Zentagunaras: „Célunk, hogy a fiatalok is meglássák, hogy régen miként, hogyan dolgoztak az emberek. Örülök, hogy szép számban vannak itt az iskolából gyerekek, akik árgus szemekkel nézik, hogy miként ment annak idején ez a munka.”

A hagyományőrző napon bemutatták azt is, hogy hogyan sodornak a férfiak a szakadt és apró levelekből szivart.

dohány
csomózás
simítás
Zentagunaras
tájház

Most

Népszerű

Új szak a magyarkanizsai Iskolaközpontban

Új szakkal és több férőhellyel várja a diákokat a következő iskolaévben a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont. A középiskolában a 2024/2025-ös tanévben már a virágkertészeti szakot is választhatják a fiatalok.