Ugrás a tartalomra

Idegenforgalmi Vásár Belgrádban

2020.02.20
08:34
2024.03.19
08:50
Forrás
Tanjug
Egyiptom a díszvendége a ma nyíló, 42. alkalommal megrendezett belgrádi Idegenforgalmi Vásárnak, amelyen mintegy 700 kiállító vesz részt több mint 40 országból.

A szervezők bejelentése szerint van olyan kiállító is, aki féláron kínálja utazásait a vasárnapig tartó vásár ideje alatt. A turisztikai kínálat mellett további kétszáz kiállító várja a vendégeket a borvásár, a vendéglátóipari vásár, valamint a szuvenírvásár keretében, amelyeket egy időben tartanak az idegenforgalmi vásárral.

A várakozások szerint a rendezvény négy napja alatt mintegy 70 ezren látogatnak majd ki a belgrádi vásárcsarnokba.

Szerbiába tavaly több mint 3,5 millió turista látogatott el, akik összesen több mint 10 millió éjszakát töltöttek el az országban. A várakozások szerint a koronavírus-járvány miatt az idén ez a szám csökkenhet, ugyanis a kínai turisták száma máris megcsappant, a februári és márciusi foglalások 60 százalékát már lemondták.

Belgrád
Idegenforgalmi Vásár
Egyiptom
szuvenírvásár
vendéglátóipar
turista

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.