Ugrás a tartalomra

Iskolák is pályáznak a Mezőgazdasági Titkárság támogatásaira

2019.03.26
16:42
2024.03.19
08:45
Forrás
Pannon RTV
Az elmúlt héten számos pályázati kiírás jelent meg a titkárság honlapján, többek között a mezőgazdasági iskolák az oktatáshoz szükséges gépek és eszközök beszerzésére kaphatnak pályázati eszközöket.

Mintegy 300 magyarkanizsai diák ismerheti meg a korszerű mezőgazdasági eszközöket és gépeket a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság támogatásának köszönhetően. 

A Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont már évek óta él a támogatási lehetőségekkel. Az elmúlt években számos gépet és eszközt tudtak beszerezni, ami hozzájárul ahhoz, hogy a mintegy 300 tanuló megismerkedhessen a korszerű mezőgazdasági kellékekkel.

Kőrösi László, tangazdaság-vezető, Beszédes József MMIK, Magyarkanizsa: „Az idei évben pedig most készítjük az anyagot. Egy vontatott szántóföldi permetezőt szeretnénk, utána négysoros szemenkénti vetőgépet tárcsás csoroszlyával, tehát műtrágyaszóróval és vetésellenőrző berendezéssel és egy gyomfésűt újabb, környezetbarát technológiával.”

Az új, korszerű eszközöket a tanulók az 2019/2020-as iskolaévtől vehetik majd igénybe a magyarkanizsai tangazdaságban. Sarnyai Zoltán, igazgató, Beszédes József MMIK, Magyarkanizsa: „Iskolánk rendelkezik száz hektár földdel, amit meg is kell művelnünk. Másrészt ezeken a földeken folyik az oktatása a tanulóknak és ahhoz, hogy aktuálisak legyünk az ismeretekkel, amiket átadunk, megfelelő eszközök kellenek, hogy ezeket be tudjuk mutatni. Ez azt jelenti, hogy fontos az ekék, vetőgépek, permetezők modernizációja, mert így a tanulók olyan dolgokat tanulnak meg, amivel ha innen kikerülnek, azonnal tudnak dolgozni és eredményesen tudnak termelni a saját gazdaságukban.”

A tartományi mezőgazdasági titkárság az iskolákra bízta annak eldöntését, hogy mire lenne a leginkább szükségük az eszközök és gépek tekintetében.

Az iskolák támogatása mellett számos pályázati vonal áll a mezőgazdászok rendelkezésére is. A méhészek például 25 millió dináros keretösszegre tudnak pályázni méhkaptárak, kasok, használati eszközök vásárlására, a fiatal gazdák pedig start up támogatást kérhetnek. Ennek 250 millió dinár a keretösszege. 90 százalékos költség-visszatérítést igényelhetnek azok a 40 évnél fiatalabb gazdák, akik a 2019-es évben jegyzik be gazdaságukat. Állattenyésztésre, zöldség- és gyümölcstermesztésre, fóliasátrak állítására is vannak pályázati lehetőségek. Ótott Róbert, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes: „Ezúttal az organikus, szerves alapú termelésre írtunk ki támogatást, egy tíz millió dináros keretösszeggel tudjuk őket támogatni. Ezen a napon írtuk ki továbbá a halastavak földmunkálataira a pályázatot. Itt úgy régi halastavak rendezésére, mint új halastavak kiépítésére van lehetőség.”

A pályázati feltételekről és további lehetőségekről részletesebb információk a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság honlapján találhatók: psp.vojvodina.gov.rs

Mezőgazdasági Titkárság
Ótott Róbert
Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont
Magyarkanizsa

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.