Ugrás a tartalomra

Ismét összefogtak az oromi és csantavéri termelők

2019.06.11
12:53
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Újraszántották a két falut összekötő több mint 5 kilométeres földesutat. A forgalmas útszakasz nagyon rossz állapotban volt, ezért döntöttek úgy a gazdák, hogy saját maguk oldják meg a problémát.

A több mint 5 kilométeres szakasz már használhatatlan volt. Nehéz volt rajta még traktorokkal is közlekedni, a két település gazdái ezért döntöttek úgy, hogy előbb felszántják, majd feltárcsázzák, hogy a forgalmas útszakasz használhatóbbá váljon mindenki számára. Losonc Tamás, szervező, Orom: „Így traktorral be bírunk érni fél óra alatt. Amikor rossz volt az út, sáros volt, akkor autóval abszolút nem bírtunk bejönni, traktorral meg kellett egy óra hossza, így meg 10-15 perc.”

A két települést összekötő földes úton nem csak mezőgépekkel járnak. Sokan Oromról Csantavérre utaznak vásárolni, hiszen ezen az úton közelebb van, mint például Magyarkanizsa. Cseszkó Károly, Orom: „Csantavérre járunk takarmányért, ide hordjuk a jószágokat, és mindenféle alkatrészekért ide kell járni Csantavérre.”

Az akcióban mintegy 30 traktoros vett részt, akik 2 óra alatt el is végezték a munkát. Az üzemanyagot a gazdáknak az oromi helyi közösség biztosította. Lékó Róbert, tanácselnök, Orom HK: „Mi minden évben üzemanyaggal járulunk hozzá, a helyi közösség költségvetéséből most erre az alkalomra 15 liter dízel üzemanyagot biztosítunk ingyen, hogy nagyobb kedvre derítsük a gazdákat.”

A tanácselnök hozzátette, hogy ennek az útszakasznak a kiaszfaltozása 5-600 millió dináros beruházás lenne, amelyre a tervdokumentáció már elkészült, de még nem tudják, mikor valósíthatják meg, ugyanis még várják rá a támogatást.

Orom
Csantavér
földesút
újraszánt
Lékó Róbert

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.