Ugrás a tartalomra

Ismét pályázhatnak nyílászárók cseréjére az önkormányzatok

2022.01.25
15:29
2022.01.25
19:01
Forrás
Pannon RTV
A minisztérium január végéig írja ki a tavalyihoz hasonló pályázatát. Erre a célra 230 millió eurót különítettek el. A költségek felét az állam fedezi, a másik felét pedig a pályázók.

A megfelelően szigetelő nyílászárók akár 20-30 százalékkal is csökkenthetik a hűtés- és fűtésszámlákat. Még szembetűnőbbek a megtakarítások, ha emellett a falak is jól vannak szigetelve. Temerin másfél millió dinár támogatást kapott az előző pályázaton, valamint 2,5 milliót biztosított a város saját költségvetéséből. Ebből az összegből 45 háztartás tudta kicserélni a nyílászárókat.
 
Pásztor Róbert, tanácselnök, Temerin HK: „Az idén azt tervezzük, hogy 2 millió dinárral támogatjuk a nyílászárókat és 2 millióval a falak szigetelését. Meglátjuk, hogy a minisztérium mennyivel fogja megtoldani ezt.”

A múlt évben mindössze 39 önkormányzat pályázott nyílászárók cseréjére. Az önkormányzatok valószínűleg nem álltak készen. A költségek felét az állam fedezi, a másik felét pedig a pályázók. A négyes fejlettségi kategóriába tartozó, szegényebb önkormányzatoknak viszont az ötven százalék helyett harminc százalék lesz az önköltsége.

Zorana Mihajlović, energiaügyi miniszter, Szerbia: „Azok a háztartások, vagyis szociális kategóriák, ahol látjuk, hogy bevételi gondok vannak, vagy szociális segélyt kapnak, a szociális intézményekkel együttműködve a minisztérium igyekszik módot találni arra, hogyan tud majd segíteni ezeknek a háztartásoknak.”

Az előző körrel ellentétben, ezúttal Szabadkán is lehet majd pályázni az energetikai hatékonyságot segítő köztársasági pályázatra - írja a helyi sajtó. A subotica.com írása szerint a város 2022-es költségvetéséből ezúttal 15 millió dinárt különítettek el erre a célra. Hozzáteszik, Topolya, Kishegyes és Szabadka egyébként együttvéve összesen 25 millió dinárt szán energiahatékonysági fejlesztésekre idén a köztársasági pályázat részeként. Februárban szoláris panelek beszerzésére is pályázatot hirdetnek a tervek szerint.

nyílászárók cseréje
pályázat
energiaügyi miniszter
Zorana Mihajlović
Pásztor Róbert

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.