Ugrás a tartalomra

Javultak Szerbia GDP-növekedésének kilátásai

2017.06.05
13:41
Három százalékkal fog növekedni Szerbia hazai összterméke a folyó évben a Világbank becslése szerint
Három százalékkal fog növekedni Szerbia hazai összterméke a folyó évben a Világbank becslése szerint. Ez 0,2 százalékkal magasabb, mint amennyit a pénzügyi szervezet januárban jósolt. 2018 és 2019-re a Világbank szerint a GDP növekedése eléri a 3,5 százalékot. Egyébként a világgazdaság 2016-ban túlteljesített, az eredetileg 2,4 százalékosra becsült növekedés 2,7 százalékra emelkedett, míg az elkövetkező két évben 2,9 százalékosra is emelkedhet a közgazdászok szerint. A gazdasági folyamatok gyorsulásáért a kivitelek növekedése és a pénzügyi intézkedések lazítása felelős. Az Egyesült Államok gazdasága továbbra is a 0,1 százalékos szinten gyengélkedik Trump elnök gazdaságot korlátozó intézkedései ellenére is, míg Kína fejlődése továbbra is a 6,5 százalékos növekedési előrejelzés szerint dübörög. (Tanjug, kép: Pixabay)
Szerbia
Világbank
gdp
növekedés
jobb előrejelzés
becslés

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.