Ugrás a tartalomra

Jelentős a veszteség a szerbiai idegenforgalomban

2020.11.06
12:56
Forrás
Tanjug
A koronavírus-járvány hatásai leginkább a turizmus terén érezhetők a gazdasági ágazatok közül.

Mintegy egymilliárd eurós veszteséget könyvelhet el a szerbiai turizmus a koronavírus-járvány miatt - mondta Tatjana Matić.

Az idegenforgalmi miniszter részletezte, hogy a szerb állam hogyan segítette az ágazatot. Egyrészt rendeletet hozott arra vonatkozóan, hogy a már befizetett utazások elcserélhetők legyenek egy másik, későbbi időpontban szervezett utazásra, másrészt a szállásadókat támogatta. Összesen 10,5 millió euróval segítették a városok szállodáit.

Matić azt is elmondta, hogy az idegenforgalomnak nem minden része érezte meg a járvány hatásait. Azok a szálláshelyek, amelyek megfelelő izolációt, ezzel együtt biztonságot szavatoltak, tele voltak. Az emberek igényei is megváltoztak, inkább a természetben töltötték az idejüket, hegyet másztak, túráztak, kerékpárra ültek pihenésük idején.

idegenforgalom
turizmus
veszteség
kár
Tatjana Matić
hotel
szálloda

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.