Ugrás a tartalomra

Jó hozamra számíthatnak idén a dél-bácskai repcetermesztők

2021.05.13
12:28
2021.05.13
16:46
Forrás
Pannon RTV
Az elmúlt időszakban ugyanakkor az említett körzetben kevesebbet termesztenek ebből a kultúrából. A repce egyébként szerteágazó növényvédelmet igényel - mondják a hozzáértők.

Azok a termelők, akik időben, azaz tavaly szeptemberben elvetették az olajrepcét, most nagy hozamra számíthatnak. A megfelelő növényvédelem kulcsfontosságú a repcetermesztésben - mondja  Tóth Sándor, termelő: „A repcetermesztésben minden évben vannak gondok. Meg kell határozni magát a területet, mert repcét minden földbe se tudunk vetni, mert utána csak gond van a növényvédelemmel és magával a növénnyel is. Minden évben vannak gondok, de főleg ami a rovarokat illeti. Azokat a rovarokat amik a repcét támadják, a fénybogarat, a bundás bogarat.

Szenttamáson és környékén már nem látni annyi repceföldet, mint korábban. Az előző években ugyanis problémák merültek fel, mesélik az ott földet művelők. A kis káposztalégy megtámadta az összes repceföldet és hatalmas károk keletkeztek. A termelők ezek után nem szívesen vetik ezt a növénykultúrát.

Ifjú László, termelő: „Nekem volt, olyan 50 hold, abból 41 ki lett rögtön, meg lett semmisítve ami, megmaradt, 9 hold azon 900 kiló termett holdján, ami azt jelenti, hogy tiszta negatív, tiszta mínuszba mentünk.”

Összességében ez az év nyereséges lehet azoknak, akik idén olajrepcét vetettek, viszont még minden függ az átvételi állomások által kínált áraktól - mondják a termelők.

repce
Dél-Bácska

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.