Ugrás a tartalomra

A juhásznak „rosszul” van dolga

2012.08.09
14:59
Az aszályos időjárás nemcsak a termelőket érintette idén, hanem a juhászoknak is megnehezítette a legeltetést
Az aszályos időjárás nemcsak a termelőket érintette idén, hanem a juhászoknak is megnehezítette a legeltetést. A terméskiesés mellett pedig gondot jelent az állattenyésztők számára az is, hogy idén szénából és szalmából is kevesebb jut majd az állatoknak. Idén a csapadék nélküli, forró nyár a juhászokat arra kényszerítette, hogy a megszokott legelőkön kívül újabb területekre tereljék birkáikat legelni. Az eddig használt legelőkön az idén kevés fű nőtt, az is hamar elszáradt – mondja Novák Károly juhtenyésztő, aki az utóbbi években csak a tanyáját övező területeken legeltetett. Nemcsak a termés sínylette meg a kánikulát. Szénából és szalmából is kevés lett idén. Az állattenyésztők a tavalyi tartalékok felhasználásával tudják csak átvészelni a telet. Novák Károly elmondása szerint egy évben mintegy 4000 szalmabálára és valamivel több, közel 5000 bála hereszénára van szükségük a jószágoknak.



„Fűszéna is van, azt is etetjük, meg a herét is. Most a herét egy kicsit szűkebbre vesszük, mert az idén nagyon minimális termett. Attól függ, hogy a birkát meddig tudjuk hajtani, ha enyhébb lesz a tél, nem lesz nagy hó, hajtjuk őket, és akkor megspóroljuk a takarmányt” – mesélte a juhtenyésztő. A szalma és a széna mellett az abraktakarmány előteremtése is gondot jelent idén. Egyes földeken a kukoricát még silóként is nehezen tudják felhasználni, mert ezeken kukoricaszemet is csak elvétve lehet találni.
Zenta
juhász
novák károly

Most

16:49, Frissítve: 18:38

Gyerekfesztivál Magyarkanizsán

Több mint 300 gyerek vett részt a 15. Gyerekfesztiválon a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola szervezésében. A gyerekek több kategóriában léptek színpadra, de ez mellett barátkoztak és közös játékokban is részt vettek.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.