Ugrás a tartalomra

Kaptáronkénti 720 dináros juttatást igényelhetnek a méhészek Szerbiában

2018.04.28
09:46
2018.04.28
17:41
Forrás
Pannon RTV
A minisztériumi támogatás feltételeit szigorították, így az idén csak azok adhatják át kérelmeiket, akik legkevesebb 30 méhcsaláddal rendelkeznek.

A tavaly meghatározott alsó kaptárszámot idén hússzal növelték. Az intézkedés főként a kistermelőket érinti.

Temerin területén korábban csak elvétve lehetett repcemezőt találni, ám az idén megszaporodtak a sárgálló táblák. Ezt a helyi méhészek is kihasználták, és a tavasz beköszöntével repcelegelőre vitték ki először a méheket.

Laskai Benjámin, méhész, Temerin: „Itt legtöbb virágport és egy kis nektárt is reméltünk, de ahogy mondom reméltünk, mert nem jött be. Nagyon kevés nektár van, az idő olyan volt, hogy a száraz levegőtől a virágok nem voltak nektárban dúsak.”

A temerini méhésznek a tél folyamán 4 méhcsaládja is elhullott, így a tulajdonában levő kaptárok száma 30 alá esett. Az idén ez azt is jelenti a számára, hogy tovább nem jogosult a minisztériumi támogatásra, pedig a kaptáronkénti 720 dinár támogatás a kistermelők részére sokat jelent.

Sarok Ferenc, méhész, Temerin: „Abban segít nekünk, mikor eljön az ősz, vagy a kora tavaszi etetés, vagy pedig a pogácsa, amivel télen etetünk, tehát ez egy kiegészítés, a méhcsaládok szempontjából.”

Szerbiában több mint egymillió méhcsalád van bejegyezve. Temerinben a helyi méhészek 2540 kaptár után igényelhetik a minisztériumi juttatást. Babkovics Zoltán, a Szigeti Sándor Méhészegyesület elnöke szerint főként azokon a területeken van szükség a támogatásra, ahol a méhlegelők hiánya megnöveli a méztermelés költségeit.

Babkovics Zoltán, a temerini Szigeti Sándor Méhészegyesület elnöke: „Sajnos nálunk, mivel jó földek vannak, itt nemigen szoktak olyan növényeket termelni, nemigen van olyan legelő a méheknek, amit ki lehetne használni. Itt többnyire kukoricát, cukorrépát meg ilyen növényeket termelnek, ebben az évben éppen szerencsénk volt, mert van az olajrepce, de különben mindig vándorolni kell.”

A minisztériumi támogatás mellett a tartományi mezőgazdasági titkárság is kiírta pályázatát a méhészetben használt eszközök, valamint új méhcsaládok beszerzésére. A titkárság támogatására május 15-ig lehet átadni a kérelmeket, míg a minisztériumi juttatást május 31-ig kérelmezhetik a méhészek.

méhészet
Temerin

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.