Ugrás a tartalomra

Kedvez a gabonaföldeknek a meleg idő

2022.01.04
14:54
2022.01.04
18:39
Forrás
Pannon RTV
Tavaly a búza felvásárlási ára 20 dinár volt kilogrammonként, mára ez már 30 dinár fölé emelkedett. A gazdák szerint többek között a műtrágya ára is megemelkedett, ezért kérdéses, mennyi haszon lesz majd a búzán.

Szépen fejlődik a búza az enyhe téli idő miatt, azonban a gazdák továbbra is azt várják, hogy egy vastag hótakaró lepje be a földeket. Arról is kérdeztük őket, hogyan éri meg tovább termelni a búzát a kialakult tőzsdei viszonyok mellett. Azt mondják, az aratásig még sok minden történhet.

Varga Zoltán ludasi gazda elégedett a búza eddigi állapotával. Reméli, hogy a közeljövőben hó födi majd be a gabonatáblákat, mivel az megvédené a termést a fagyos időtől.

„Most jó állapotban vannak a búzák. Amit időben elvetettek, nagyon jó állapotban vannak. Ami később, most látom éppen, azok is most már kelnek. Esetleg, ha jönne egy nagyobb hideg, azoknak lenne bajuk, hogy nincs hó. Azokra jól jönne a hó.”

Hamarosan a műtrágyázás következik a termőföldeken. Az utóbbi időben azonban a fejtrágya is megdrágult. Jelenleg 110 dináros kilogrammonkénti áron lehet megvásárolni.

Engi Norbert, termelő, Ludas: „A búza szépen gyarapszik. Már a januári hónapban járunk, nemsokára a műtrágyát rá kellene szórni. Nagy gondot okoz, hogy a műtrágya ára nagyon felment, és így elgondolkozik a gazda, hogy megéri-e rádobni a műtrágyát a gabonára. De ha nem dobunk, az pedig a minőségen fog meglátszódni.”

A gazdák szerint a nagy fagy károkat is okozhatna vetésben, ha hótakaró nélkül érkezik, de szükség is lenne rá. Az enyhe idő ugyanis kedvez a kártevőknek.

gabonaföldek
meleg
Varga Zoltán
termelő
búza
mezőgazdaság

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.