Ugrás a tartalomra

Készülnek a tavaszi vetésre a gazdák

2022.02.05
17:45
2022.02.05
19:35
Forrás
Pannon RTV
Javában zajlanak az előkészületek a tavaszi vetésre. Aggodalomra nincs ok, elegendő vetőmagot biztosítottak a termelőknek - erről beszélt Branislav Nedimović.

A szerb mezőgazdasági miniszter szerint a vetőmagok előállításával foglalkozó itteni cégek biztosítani tudják a kukorica-, napraforgó-, szója- és tavaszi árpa vetéséhez szükséges újratermelési anyagokat. Az észak-bácskai határban egyébként minden készen áll a tavaszi vetéshez, jelenleg éppen a vetőmagok beszerzése folyik.

Varga Zoltán ludasi termelő még gondolkodik, napraforgót vagy a kukoricát vessen-e tavaszra. Azt mondta, valószínűleg a napraforgó mellett dönt, mert a tavalyi termésnek nagyon jó volt az ára, és szárazságtűrőbb is, mint a kukorica. Reméli, hogy sikerül időben megvásárolnia a megfelelő vetőmagot: „Hallom, hogy bizonyos fajtákat előre kell jegyeztetni, úgyhogy meglátjuk még, hogy milyen fajtát vetünk.”

Már csak néhány parcellán szántanak, hogy előkészítsék a talajt a vetéshez.

A talajelőkészítési munkálatokkal már nagyrészt végeztek a gazdák, az észak-bácskai határban gyakorlatilag már minden készen áll a tavaszi vetésre. A szakemberek szerint elsőként a tavaszi árpa magja kerülhet majd a földbe, ahogyan ők fogalmaznak, ahogy a föld egy kicsit megszikkadt. Ezt követi majd a napraforgó vetése, nagyjából március közepe és április eleje között, majd pedig április második felében és május elején a kukorica magja kerülhet az észak-bácskai földekbe.

A legnagyobb magházak már decemberben ismertették vetőmagkínálatukat - mondta Rihter Franjo. A szabadkai felvásárló arról biztosította a termelőket, hogy van elegendő vetőmag a piacon: „A magok már január elején megérkeztek, az emberek elég jól szét is vitték, mert volt egy olyan hír, hogy nem lesz elegendő vetőmag. De szerintem nem kell félni, lesz elegendő vetőmag. Ami az árukat, nem olyan drasztikusan mentek fel az árak, mint például a műtrágyáé vagy az üzemanyagé, itt körülbelül 5-től 15-20 százalékig ment föl az ár.”

Vetőmagból lesz elegendő, nem kell hiánytól tartani - egyebek között erről is beszélt a szerb közmédia műsorában Branislav Nedimović, szerb mezőgazdasági miniszter: „Ami a kukoricát és többi mezőgazdasági kultúrát illeti, nem kell aggódni a tavaszi vetés miatt, hála Istennek van saját termelésünk, így nem lesz semmi probléma.”

A szerb mezőgazdasági miniszter azt is bejelentette, hogy márciusban megkezdődik a terület alapú támogatás kifizetése minden mezőgazdasági termelőnek. Erre 55 millió eurót biztosítottak.

vet
vetés
vetéselőkészület
vetésterv
vetésszerkezet
Branislav Nedimović
búza
kukorica
napraforgó
vetőmag
vetőmag
szója
árpa

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.