Ugrás a tartalomra

Két héten belül teljes virágdíszbe borulhatnak az észak-bácskai gyümölcsösök

2021.03.23
14:12
2021.03.23
17:20
Forrás
Pannon RTV
A fokozatos felmelegedéssel addigra a méhek is kirepülnek a kaptárakból, és megindulhat a beporzás. A legnagyobb veszélyt a beporzó rovarokra ilyenkor a nem kellő odafigyeléssel végzett permetezés jelenti.

A méhészek évről évre a méhpusztulás elkerülése érdekében kampányolnak. Ennek köszönhetően a gazdák is megértőbbek, ráadásul többségük a növényvédelmi szakmérnökök szigorú utasításait követi.

A gyümölcsfák zöme még nem kezdett el virágozni. A méhek is javarészt még a kaptárakban vannak. A méhészek szerint akkor repülnek majd ki, amikor a nappali hőmérséklet tartósan legalább 9 és 12 fok között alakul. A méhészek egyúttal arra kérik a gyümölcstermelőket, hogy amikor majd megindul a gyümölcsfák virágzása, az aktuális tavaszi permetezést ne a legmelegebb órákra időzítsék, hanem olyankor, amikor a méhek már kevésbé aktívak, tehát délután öt órától valahol a hajnali órákig.

Bata Csaba évtizedek óta gyümölcstermeléssel, főleg almával foglalkozik, de az utóbbi években méhészkedik is. A méhekkel tudni kell együtt élni, mert ha nincsenek a beporzórovarok, nincs termés sem. A királyhalmi termelő kaptárai az egyik almaültetvénye tövében, egy tavacska körül vannak. Nagy gond az is, hogy a talajvizek is egyre szennyezettebbek.

„Ez itt egy talajvizes tó, vízgyűjtő. Az én méheim innen isznak évek óta, és nincs semmi bajuk. Nyilván, hogy nem is követek el olyan hibát, hogy beledobálok vegyszeres flakonokat a vízbe, vagy sajnos láttam már olyat is, hogy belemosták a permetezőgépet a Ludasi-tóba. Na, ezeket a dolgokat nem szabad csinálni, nem szabad elkövetni.”

Bata Csaba hozzátette: a növényvédelmet olyankorra kell időzíteni, amikor a méhek a kaptárban vannak. Amennyiben rovarölő szerekkel érintkeznek, ők is elpusztulnak. A levéltrágya viszont nem méreg, a méh ugyanakkor kap tőle egy idegen szagot, amitől őt a többiek már nem engedik be a kaptárba - figyelmeztetnek a szakemberek. A gyomirtózást is éjszaka kellene csinálni, mert a vadvirágok nektárját is előszeretettel gyűjtik be a méhek.

Ábrahám Sándor hajdújárási termelő szerint ma már kellő odafigyeléssel végzik a gyümölcsösök növényvédelmét.

„A mérnökök, amikor küldik a tájékoztatást, hogy mikor mivel kell nekünk permetezni, akkor ebben a periódusban, amikor a virágzás tart, abban a periódusban mérget nem írnak a mérnökök, és ebből kifolyólag a méhészek is nyugodtak lehetnek a környéken.”

Holló Antal palicsi méhész szerint tavasszal elsőként a gyümölcsfák virágait látogatják a méhek.

„Dél melegében, amikor 11 órától körülbelül délután 3-ig, amikor a virágok is kinyílnak, és ontják az illatokat és a nektárt is, akkor lepik a méhek elsősorban a virágokat, és természetesen elvégzik a biológiai folyamatot, úgy értve, hogy csinálják a beporzást.”

Ebben az időszakban tehát nem lenne szabad permetezni, mert az a méhek elhullásához vezethet. Ezért kellene a növényvédelmet a kora esti órákra időzíteni, amikor a virágok szirmai már kezdenek zárni, a méhek pedig visszatérnek a kaptárakba - teszik hozzá a szakemberek.

méh
méz
permetezés
gyümölcsös
virágzás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.