Ugrás a tartalomra

Két százalékos volt a gazdasági növekedés 2017-ben

2017.12.30
08:59
Forrás
021.rs
Nőtt a foglalkoztatottság, csökkent a munkanélküliség.

Csaknem 2 százalékos volt a GDP növekedése 2017-ben Szerbiában - közölte a Köztársasági Statisztikai Hivatal a becslését. A bruttó beruházások értéke több mint 5 százalékkal, az ipari termelés majdnem 4 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest. Nőtt az építőipari munkák értéke is mintegy 3 százalékkal. Csökkenést a mezőgazdasági termelés terén tapasztaltak, ott 10 százalékos volt a hozamesés. A foglalkoztatottság országos szinten nőtt, a munkanélküliség pedig csökkent Szerbiában. A harmadik negyedévben 48 százalékos volt a foglalkoztatottság, a munkanélküliségi ráta pedig 13 százalékos.

gdp
GDP-növekedés
Szerbia
beruházások
statisztika

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.