Ugrás a tartalomra

Kevesebb pénzt küldenek haza a vendégmunkások

2020.08.18
10:30
2020.08.18
10:49
Forrás
Blic
A Szerbiai Nemzeti Bank adatai szerint az év első hónapjában mintegy 24 százalékkal csökkentek az átutalások.

A koronavírus-járvány miatt kevesebb pénzt küldenek haza a szerbiai vendégmunkások. Az év végéig több száz millió euró maradhat így el. A külföldön élők jelentős része munka nélkül maradt az elmúlt hónapokban, vagy kényszerszabadságra került, miután a korlátozó intézkedések miatt a termelés is leállt vagy csökkent. Sokan kényszerültek így arra, hogy szorítsanak a nadrágszíjon, vagy hogy tartalékaikhoz nyúljanak, hazaküldeni pedig már tudtak, sőt, haza is jöttek.

Tavasszal nagyjából 400 ezer vendégmunkás tért vissza Szerbiába, főként Németországból, Ausztriából, Svájcból és Franciaországból. Ők korábban éves szinten összesen három milliárd eurót küldtek haza, ami a GDP 8 százaléka. Ez az összeg idén vélhetően jelentősen megcsappan. A trend egyébként az egész világon jellemző.

vendégmunkás
gastarbajteri

Most

07:26, Frissítve: 07:33

Válaszcsapás érkezhet Izrael részéről Irán ellen

Hétfő délután harmadszor is összeült az izraeli hadi kormány, és úgy tudni, végleges döntést hoztak arról, hogy válaszcsapást adnak Iránnak a szombat éjjeli támadásra. Ezt az izraeli hadsereg (IDF) vezérkari főnöke is megerősítette.
18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.

Népszerű