Ugrás a tartalomra

Kezdődik a harc a minimálbérért

2022.08.18
15:57
2022.08.19
15:45
Forrás
Pannon RTV
51 ezer dinárt kér a munkavállalók érdekképviselete.

Augusztus 15-étől egy hónapon át tárgyalhatnak a munkaadók és a munkavállalók a szerb kormány képviselőinek közvetítésével a minimálbér növekedéséről. A jelenlegi 201 dináros minimális órabér növeléséről nincs még megállapodás. A felek azt nyilatkozták, hogy eddig csak egy dologban értenek egyet, ez pedig az, hogy biztosan nem tudnak megegyezni. Ha az elkövetkező hetek tárgyalásai nem hoznak eredményt, akkor a kormány tehet pontot a huzavona végére azzal, hogy saját hatáskörén belül határozza meg az új órabért.

Mintegy 350 ezer munkavállalót érint a minimálbér növelés Szerbiában. A mostani tárgyalásokon a kormány által alapított Szociális Tanács, a munkaadók szövetsége és a munkavállalókat képviselő szakszervezetek vesznek részt. Jelenleg Szerbiában a minimálbér mintegy 35 ezer dinárt tesz ki. A munkavállalók szövetsége azt szeretné, hogy ez 51 ezer dinárra, vagyis a fogyasztói kosár értékére emelkedjen. A munkaadók ezt nem tartják reálisnak, inkább a 9-12 százalékos emelésbe mennének bele. Karai László, közgazdász: „Tulajdonképpen most egy fordított helyzet van. A kormány már júniusban előrebocsátott egy olyan összeget, amelyről lehet majd tárgyalni. Ez 40 ezer dinár körül volt meghatározva. Fordított a helyzet, mert ha ez a kiinduló pont, akkor van egy bizonyos növekedési százalék, de kérdés, hogy a munkáltatók elfogadják-e ezt és a szakszervezetek pedig továbbra is kiállnak az mellett, hogy a fogyasztói kosár mértékét szeretnék elérni, amit eddig sohasem sikerül, hogy őszintén megmondjuk.”

A munkaadók egy része elavult koncepciónak tartja a minimálbér intézményét, azt vallják a tehetséges és motivált dolgozót meg kell tisztességesen fizetni. Kern Csaba, vállalkozó: „Én ha valakit alkalmazni akarok, hosszútávon akarok vele dolgozni, akkor meg kell fizetni. Nem nézem a minimálbért, nálunk nincs senki minimálbéren. Legrosszabb fizetések az adminisztrációban vannak, ezt papírtoszogatóknak hívom, még az ún. felügyelőt, aki rendben tartja a kertünket, annak is többet kell fizetni, mert ma olyanok a viszonyok, hogy nem lehetne megélni belőle, a mások dolog pedig, hogy ha meg akarom tartani azt az embert, ösztönözni akarom, hogy a munkáját értékeljük pénzben és erkölcsileg is, ezért nézzük úgy, hogy minél aktuálisabb fizetéseket tudjunk kifizetni, az emberek motiválva legyenek.”

Attól még, hogy növekszik a minimálbér, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy többet is ér a fizetés. Legkönnyebben ezt a minimális fogyasztói kosárral lehet bemutatni. A minimális fogyasztói kosár egy háromfős család havi elengedtethetetlen szükségleteit fedezi. Ebben csak tej, kenyér, tojás, zsír, némi hús és egyéb, a munkaképesség fenntartásához szükséges termékek vannak, luxustermékeket, alkohol, cigarettát nem tartalmaz.

2018-ban a Szerbiai minimális órabér 143 dinár volt, ami átlagosan 25800 dináros havi fizetést jelentett, egy háromtagú családnak a pedig legkevesebb 36400 dinárra volt szüksége. 2019-ben 155 dináros órabér mellett már 27000 vihettek haza havonta, de a fogyasztói kosár is megemelkedett 36800 dinárra. 2020-ban a minimális órabér 172 dinárra növekedésének köszönhetően a minimális havi járandóság már meghaladta a 30 ezer dinár, de a költségek is tovább növekedtek, mintegy 37 ezer dinárra. Tavaly már a 183 dináros órabérnek köszönhetően 32 ezret vihettek haza a minimálbéresek, de nagyot ugrott a fogyasztói kosár is, 40 ezer dinárra. Idén 201 dinárt is meghaladja a minimális órabér, de a világszerte megnövekedett élelmiszer és energiahordozó árak miatt a minimális fogyasztói kosár a májusi adatok szerint meghaladta a 44 ezer dinárt, az előrejelzések szerint 2023 januárjára pedig elérheti akár az 51 ezer dinárt is.

A Szerb Nemzeti Bank szerdán közzétett kimutatása szerint az elmúlt év júliusához képest 12,8 százalékkal növekedett az infláció. A munkaadók által még elfogadhatónak tartott 230 dináros órabér-ajánlat a reálbéreken nem változtatna sokat, csupán az infláció által okozott elértéktelenedést és a növekvő árakat fedezné valamelyest ideig-óráig.

Kern Csaba
Karai László
minimálbér

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.