Ugrás a tartalomra

Kicsi fejek, apró szemek, ráadásul összeszáradtak és vékonyak

2022.08.17
12:31
2022.08.17
16:19
Forrás
Pannon RTV
Magyarkanizsa községben közel két héttel hamarabb elkezdődött a napraforgó betakarítása, mint az előző években. Az aszály által okozott kár nagy, a vártnál sokkal nagyobb a terméskiesés, a hozam holdanként 700 és 1000 kilogramm között mozog.

A mezőgazdasági termelők kedden megállapodtak a szerb kormánnyal, miszerint 73 dinárért vásárolják fel a napraforgót. Szerdán az általunk felkeresett felvásárló cég előlegként 60 dinárért vette meg a terményt.

Nagyban folyik a napraforgó betakarítása. Hozamra itt sem lehet nagyon számítani, ugyanis kicsik a fejek, aprók a szemek, ebből kifolyólag pedig igen szemetesen tudja csak a kombájn betakarítani. Fejős Zoltán, termelő, Tóthfalu: „Minőségileg is igen hitvány, összeszáradtak a szemek, kicsik, vékonyak. Egy része annak is elmegy a szemétbe, most a felvásárló biztatott bennünket, hogy talán, mivel most 10 százalék szemetet állapítottak meg, lehet, hogy arról csökkentenek, ha elfogadják, hogy a vékony szemek azok nem szemétnek számítanak.”

Az oromi határban több mint ezer hold napraforgóval bevetett parcella van, zömét a napokban be is takarítják. Tavaly valamelyest kevesebb területen vetettek napraforgót. Az, hogy nőtt a terület, annak volt köszönhető, hogy tavaly 50 és 55 dinár között vásárolták fel a terményt kilogrammonként. Idén ez most 73 dinár lehet, viszont a hozam minősége és mennyisége néhol akár 70 százalékkal is rosszabb, mint tavaly. Vajda Bernárd, felvásárló, Orom: „A terméshozam körülbelül megfelel az elvártaknak, ha alapul vesszük ezt az aszályt, szárazságot, amit az idei nyáron és tavasszal kaptunk. A termésmennyiség 700-tól 1000 kilogramm kataszteri holdanként, ami valójában egyharmada, vagy fél termésnek felel meg.”

Az oromi felvásárló elmondta, egyelőre még nem tudják, hogy valójában mennyi is lesz a termény valódi felvásárlási ára. Ők előlegként 60 dinárt fizetnek, amikor pedig közzéteszik a napraforgó hivatalos árát, akkor kifizetik a különbözetet.

napraforgó
aszály
hőség
aszálykár

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.