Ugrás a tartalomra

Kihasználni a falusi turizmus lehetőségeit

2019.05.12
12:19
2019.05.12
16:47
Forrás
Pannon RTV
A falusi turizmus fejlesztésére számos lehetőség van Közép-Bánátban is. Ez megerősítheti a magyar családokat, mérsékelheti az elvándorlást.

Az ágazat fejlesztéséhez hozzájárulnak a Prosperitati Alapítvány pályázatai is – hangzott el az Erzsébetlakon megtartott közösségi találkozón.

Erzsébetlak a Császár-tó természetvédelmi rezervátum és a muzslyai rét szomszédságában fekszik, a Bega és a Tisza és az écskai halastavak határolják. A földek nehezen művelhetők, viszont a falusi turizmus lehetőségei kihasználatlanok. Éppen ezért nagy volt az érdeklődés a témával foglalkozó közösségi találkozó iránt.

Pozsár Halász Éva, szervező, Erzsébetlak: „Erzsébetlak már igen kedvelt a turisták körében, mi ennek nagyon örülünk. Ez bevételt jelent. A különböző anyaországi és szerbiai támogatásoknak köszönhetően ezt a jövőben tovább tudjuk fejleszteni.”

Eddig, aki falusi turizmussal szeretett volna foglalkozni és pályázni, annak mezőgazdasági gazdaságként le kellett regisztrálnia magát. A törvénymódosítás után már fizikai személyek is foglalkozhatnak falusi turizmussal.

Kovács Elvira, köztársasági parlamenti képviselő, VMSZ: „Pályázatokra van szükség és támogatásra. Sajnos, ha körbenézünk az látható, hogy az elmúlt időszakban a tartományi pályázatok szinte megszűntek, ha egyénekről, családokról beszélünk. A köztársaságiak csökkennek, mert lassan itt van az IPARD által adott lehetőség, ami viszont annyira új, meg bonyolult, hogy bele kell jönni. Nem egyszerű, meg kell tanulni. És pontosan ezt pótolja szerintem a Prosperitati Alapítvány.”

A közelben levő muzslyai réten folyamatban van egy falusi turizmussal foglalkozó családi vállalkozás beindítása. A létesítmény már most egyedülálló állatállománnyal rendelkezik.

Szabó Csilla, Muzslya: „A legalizálás volt a legnagyobb probléma, hogy beindítsuk, mivel a falutól 3 kilométerre vagyunk. Most már ez is folyamatban van és reménykedünk, hogy az is a vége felé lesz, és úgy látjuk, hogy egyre több érdeklődő van.”

A régiós képzést az erzsébetlaki Császár-tó Magyar Művelődési Egyesület szervezésében, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének támogatásával tartották meg.

falusi turizmus
Erzsébetlak

Most

Népszerű