Ugrás a tartalomra

Kiköltözött az építésügyi minisztérium a Grdelica-szorosba

2018.12.03
16:10
2024.03.19
08:43
Forrás
Pannon RTV/Tanjug
Kiköltözött az építésügyi minisztérium a Grdelica-szorosba, ahol hamarosan befejeződik a tízes közlekedési folyosó részeként az autópálya-szakasz építése.

Zorana Мihajlović tárcavezető elmondta: veszélyes és nehéz terepen dolgoznak, de mindent megtesznek azért, hogy mielőbb átadhassák az útszakaszt. A politikus elmondta: azért volt szükséges, hogy kiköltöztessék a minisztériumot, hogy biztosítsanak mindenkit arról, hogy nem szöknek el a problémáktól. Hozzátette: azt szeretnék, ha mielőbb befejeződnének a munkálatok. Vannak olyan szakaszok, ahol egész nap dolgoznak a munkások - nyilatkozta Zorana Mihajlović.

Zorana Mihajlović, építésügyi miniszter, Szerbia: „Néhány problémás ponton folynak a munkálatok. Nem szökünk el attól, hogy megoldjuk a nehéz dolgokat is. Ez elsősorban a Szerbia Közlekedési Folyosói beruházó vállalatot is jellemzi. Remélem, hogy önök is, amikor végigmentek ezen a szakaszon, láthatták, hogy milyen impozánsan néz ki mindaz, ami elkészült.”

építésügyi minisztérium
Grdelica-szoros
közlekedési folyosó

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 16:22

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű