Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Kilenc csapat vett részt az agrárinnovációs versenyen

2019-06-01
18:54
2019-06-01
20:30
Forrás
Pannon RTV
Harmadik alkalommal rendezték meg az Ötletből Valóság vajdasági agrárvállalkozói konferenciát és innovációs versenyt Zentán, a dr. Berényi János Agrárinnovációs Irodában.

A megnyitó után az érdeklődők az Innováció és smart megoldások a mezőgazdaságban, Kreatív gondolkodás, Informatika a mezőgazdaságban című előadásokat is meghallgathatták.

A rendezvény idei témája: egy új egészséges termék piaci bevezetése. Varga Judit, versenyző, Szabadka: „A mi vállalkozásunk a Food truck-nak, a mozgó vagy gurulós étteremnek az egészséges változata, ami a megszokott zsíros hétköznapi gyorskaja mellett egészséges ételeket kínál fel a vevőknek.”

Az idei versenyre kilenc középiskolás és egyetemista csapat jelentkezett. Dr. Muhi Béla, a verseny ötletadója: „Az idei versenyt összekötöttük egy szakmai konferenciával. Úgy gondoltuk, hogy a jelentkezőknek és a széles körű auditóriumnak érdekes és hasznos lesz egy szakmai konferencia is hét-nyolc előadással, amelyek kötődnek a mezőgazdasághoz, a csapatépítéshez, az informatikához, hiszen tudjuk, hogy ez is egy globális trend.”

Fontos a fiatalokat a megfelelő útra terelni, hogy jól működő egyéni vállalkozást tudjanak létrehozni - mondta Lengyel László, a Pro Scientia Naturae Alapítvány elnöke: „Személy szerint két dolog miatt. Egyik, hogy a mai világban nagyon-nagyon fontos a kreatívan gondolkodó, új dolgokat megálmodni és kitervezni képes innovatív fiatal, de nagyon fontos, hogy ezek a gondolatok, ez a kreatív gondolkodás reális alapokon nyugodjék.”

A kreativitás mellett a tervek megvalósíthatóságának is igen nagy szerepe volt.

Ötletből valóság
Zenta
agrárinnováció
agrárvállalkozói
Muhi Béla
Lengyel László

Most

Népszerű