Ugrás a tartalomra

Kisajátítják a Ludasi-tó körüli parcellarészeket

2019.01.10
15:31
2019.01.11
08:33
Forrás
Pannon RTV
Folyamatban van a Ludasi-tó partjával határos mezőgazdasági földterületek egy részének kisajátítása, a parttól 5-től 30 méteres mélységben.

Az érintetteknek nagyjából 3 eurót fizetnek a kisajátított területek négyzetméteréért. A folyamat a védelem alatt álló Ludasi-tó élővilága megóvásának része. Az érintett ludasi, noszai és hajdújárási gazdák értesítése most zajlik. Minden egyes partszakaszon más és más hosszúságú parcellát sajátítanak ki. Olyan gazdák is vannak, akiknek a mezsgyéje egyenesen beleér a tó nádasába. Kovács Gábor, Ludas Helyi Közösség tanácselnöke elmondta: „Ezeknek az embereknek kicsit furcsa, hogy az ő esetükben ez a kisajátítás nagyobb területet érint. Az én esetemben például nem így van, mert szinte a parton van a mezsgye, és így 10 méter szélességben történik a kisajátítás. Úgy mondom, hogy mi ezen a részen nem kaptunk semmilyen értesítést, viszont azok az emberek, akik a noszai részen vannak például, ők elégedettek az összeggel, amelyet a kisajátított parcellákért kapnak.”

A földek kategóriájától is függ ez az összeg. A tősgyökeres ludasiak fontosnak tartják a tó élővilágának megőrzését, az emberek többsége támogatja a kisajátítást. A Palicsi- és a Ludasi-tó körül is védősávot létesítenek, hogy ne kerüljön szennyező anyag a tó vizébe. Dobó Márta, a Palics-Ludas Közvállalat igazgató a Pannon RTV-nek elmondta: „Körülbelül a 30-40 százaléka van egyelőre átadva a kisajátítási folyamatnak, de természetesen az idei évben tervben van, hogy az egész fennmaradt rész kisajátításra kerül, és utána lesz esély arra, hogy a védősáv kialakításra kerüljön. Ez pontosan azért fontos, hogy ne szántsanak a tóig.”

A védősávokat fákkal, bokrokkal telepítik be, ezek szűrik a port és megakadályozzák a mocsárképződést. A parcellák kisajátítása zökkenőmentesen folyik. Osztrogonác Simon, a szabadkai Városi Tanács mezőgazdasággal megbízott tagja úgy fogalmazott: „Reális árat kínálnak a földterületekért, 3-5 euró négyzetméterenként. Tudomásom szerint a Palicsi-tó környékén két-három tulajdonos volt, aki nem volt hajlandó aláírni a szerződést a várossal a kisajátításról, de ez is megoldódott, tehát bírósági ügy egyikből sem lett. A Ludasi-tó környékén ez még olyan fázisban van, hogy egyelőre a geodéták dolgoznak, legelőször kimérik a pontos területet, amit ki kell sajátítani, és azután kerül sor a tárgyalásokra az érintett tulajdonosok és a város között.”

A németországi KfW Bank, Szabadka Város és a Szerbiai Környezetvédelmi Minisztérium közös projektje a tervek szerint a jövő év végéig fejeződik be. Addig várhatóan elkészül a Ludasi-tó körül teljes hosszúságban, egy nem kiaszfaltozott tanösvény, amelynek célja az ökoturizmus fejlesztése. A parcellák kisajátításának lényege pedig az, hogy a tó partjához közeli földterületekről ne mosódjanak be a tóba a vegyszer- illetve műtrágyamaradványok.

Ludasi-tó
kisajátítás

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű