Ugrás a tartalomra

Komoly lehetőségek rejlenek a dél-bánáti idegenforgalomban

2019.06.27
08:54
2019.06.27
20:05
Forrás
Pannon RTV
A Prosperitati Alapítvány hetedik pályázati köréről tartottak ismertetőt Székelykevén. Ebben a körben az idegenforgalom kapott kiemelt figyelmet - hangzott el az eseményen.

Az idegenforgalmi stratégia elsősorban a termékfejlesztésre, az alapvető infrastruktúra kialakítására és a szálláskapacitások bővítésére helyezi a hangsúlyt - mondták az illetékesek.

A turizmus fejlesztése kapcsán komoly lehetőségek vannak Dél-Bánátban, ezért is kapnak most támogatást a már meglévők mellett a kezdő turisztikai vállalkozások is - hangzott el a rendezvényen. A lakossági fórum több résztvevője már nyert Prosperitati-pályázaton, ezúttal érdeklődni, informálódni érkeztek az új lehetőségekről.

Papp Péter, Székelykeve: „Már egy néhányszor pályáztunk, 90 százaléka, vagyis majdnem mind sikeres volt. Ez a bemutató nagyon érdekes volt, az ember mindig tanulhat ezekből a prezentációkból.”

A Prosperitati Alapítvány újonnan megnyílt pályázatain az előző kiírásokhoz képest vannak bizonyos eltérések - hívták fel a figyelmet a tájékoztatón.

Dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke: „Bár nagyon hasonlítanak a kiírt pályázatok a korábbi pályázatokra, lényeges különbség van köztük, a munkaigényes mezőgazdaság hozzáadott értékű gazdasági ágazatoknak a fejlesztése, valamint az idegenforgalomnak a pályázatai azok, amelyek lényegesen különböznek az előző kiírásoktól.”

Ami újdonság ebben a körben az az, hogy a három kiskorú gyermeket nevelő, vagy 18 évnél idősebb tanulmányokat folytató gyermekeket nevelő családoknál a 25 százalékos önrészt 10 százalékra csökkentik, ezzel is fokozottan támogatva a vajdasági magyar családokat.

Prosperitati Alapítvány
Székelykeve
Dr. Nagy Imre

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.