Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Raffai Csaba

Kőolaj a szántóföldeken

2018-03-13
16:53
2018-03-13
20:18
Forrás
Pannon RTV
Frissen kiaknázott kőolaj okozott környezetszennyezést tegnap a Völgyeshez tartozó Bicskei út mentén. Az út melletti tanyák közötti szántóföldekre nagyobb mennyiségű kőolaj ömlött ki.

A Bicskei-úton lévő második és harmadik tanya közötti kúton technikai hiba történt, emiatt a nagy ütemben kiáramló kőolaj még a tartálykocsi megérkezése előtt telítette az oda kihelyezett műanyag kádakat, a kőolaj pedig a szántóföld barázdáiban kötött ki. Az esetet a negyedik tanyáról a gyermekeit óvodába és iskolába szállító Bicskei Zsolt fedezte fel, és azonnal dokumentálta is a történteket.

Bicskei Zsolt, Völgyes: „A mi utunkon első esetben történik ilyen mértékű környezetszennyezés, de van itt másféle környezetszennyezés is, például a mi tanyánkon kívül már gázkutak vannak, ott szellőztetik a vezetéket és 10-15 méter magasba szökken fel, amikor megnyitják a csapot, amiben 60 bár nyomás van.”

A környező tanyák lakói szerint figyelmetlenség és szervezetlenség áll az eset hátterében.
Már a Bicskei Péter udvarában álló japán akácfa törzséből is kőolaj folyik, de saját költségén vásárolt víztisztítóval kénytelen ihatóvá tenni fúrt kútjának kőolajjal szennyezett vizét is.
Bicskei Péter, Völgyes: „Nem jött idejében a ciszterna, itt körülbelül egy 24 óra alatt kifolyik 15 ezer liter. Körülbelül négyszer viszik el ezt.”

A tegnapi esetről a második tanyán élő Pejak Dejan, a Községi Képviselő-testület magyar mozgalmas képviselője azonnal értesítette a községi, a tartományi és a köztársasági illetékeseket is. „Minden létező intézményt értesítettem a község területén és a NIS-Gazprom vállalat irányába is, kijöttek mintát venni Bicskei Péter ivóvizes kútjából.”

Az oromi helyi közösséghez tartozó Völgyes polgárainak a nyersolaj kiaknázása nagyon sok gondot okoz. Nem csak a szántóföldek, hanem az utak is tönkre mennek.
Lékó Róbert, elnök, Orom HK: „Ez komoly gondot okoz az ott élő embereknek, de nemcsak azoknak, hanem azoknak is, akik a különböző utakat, legyen az aszfaltút vagy földes út, használják.”

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az olajkutaknak helyet adó parcellákon az elvetett
haszonnövényeknek alig 40 százaléka érik be.

Völgyes
kőolaj

Most

11:56, Frissítve: 12:47

Legyél te is hős!

Az elsősegély világnapja alkalmából “Legyél te is hős!” címmel a Magyarkanizsai Egészségház bemutatót tartott a városháza előtti parkban. Az akción 48 középiskolás diák vett részt.
10:48, Frissítve: 11:50

Reneszánszát éli a fotózás Törökbecsén

Parkban pihenő nyugdíjasok, fürdőző gyerek, fagyizó édesanya és csemetéje, nyári délutáni szundikálás. Néhány pillanatkép a Törökbecseiek arca című fotókiállításról a Művelődési Ház képtárában.

Népszerű

Traktor

Útlezárást szerveznek június 11-én, hétfőn

A Szerbiai Termelők Független Társulása egy órás figyelmeztető útlezárást szervez június 11-én, hétfőn reggel 8 óra 30 perckor. A megmozdulást az üzemanyag magas ára miatti elégedetlenség váltotta ki.