Ugrás a tartalomra

Közeledik a kukorica betakarítása – mi lesz az ára?

2020.08.22
08:38
2020.08.22
14:53
Forrás
Pannon RTV
A gazdálkodók magas hozamban reménykednek, mert elegendő csapadék esett a különböző körzetekben, de a jelenlegi 18 dináros árban már nem bíznak a termelők.

Vajdaságban mintegy 550 ezer hektár a kukorica vetésterülete. Egyes körzetekben rekordterméseket várnak a gazdák kukoricából, míg azokon a területeken, ahol a vártnál jóval kevesebb eső hullott, 10-20 százalékos terméskieséssel számolnak – mondta Dobó Sándor törökkanizsai gazdálkodó: „Én úgy gondolom, hogy a termény minőségén nem sokat tudunk változtatni globálisan, akármit teszünk, viszont a terméshozamon igen, ha egyre jobban bekapcsolódunk a talajkímélő művelésbe, és megőrizzük a nedvességet, akkor itt a hozamot tudnánk növelni, amire nagy szükség volna, mert ezekkel a terményárakkal nehéz pozitív gazdálkodást kifejteni.”

A dél-bácskai körzetben szeptember második felében kezdődhet a tengeri betakarítása. Tóth László agrármérnök szerint rekordtermés is lehetséges, hiszen ezen a vidéken kellő időben elegendő csapadék esett, így a növények megfelelő ütemben tudtak fejlődni: „A középkorai kukoricák, amit legtöbbet vetnek a termelők, ezek gyorsan beérnek, nem kell sokat várni, hat hetet vagy egy hónapot kell aludni, hogy beinduljon a kukorica betakarítás, ezt nem fogja senki elkapkodni, amennyiben lehetséges a nedvesség 14 százalék körül mozogjon, hogy ne kelljen a szárítási költségeket fizetni, mert nagyon drága a gáz és a legtöbb szárító gázüzemű.”

Az újvidéki terménytőzsdén az elmúlt hetekben megugrott a kukorica ára, 18-19 dinárt fizettek érte. Jankovics Sándor termelésszervező szerint ez a látszólagos hiány miatt keletkezett, az új kukorica ára 15 dinár alatt alakul: „Sok helyen elszámolták a mennyiséget a silókban, a mi vállalatunkban is, szerintem van olyan 30 vagon, illetve 300 tonna hiány, azt kellett összeszedni. Ilyenkor nem nézik az árat, lényeg az, hogy megtömni a hajókat, mert azok a kikötőben várnak. Kukorica meg nincs, és nem is lesz. Mert a kukorica különben, ha ezt a kötelességet teljesítettük volna, leszállították volna a szövetkezetek, és az ára nem lett volna 16 dinár se.”

A tengeri ára már most kezd visszaesni. A becslések szerint az új kukorica ára 14,5-15 dinár között alakul majd.

kukorica
tengeri
betakarítás
ár
termés
hozam
rekord

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.