Ugrás a tartalomra

A kukorica a második leggyakoribb kiviteli áru Szerbiában

2020.09.03
13:55
2020.09.03
14:01
Forrás
Vajdasági RTV
A kukorica idén Szerbia és egyben a nyugat-bácskai körzet második exportterméke.

Ebből a vajdasági körzetből mintegy 12 és fél millió euró értékű kukoricát szállítottak már ki a boszniai, az észak-macedóniai, a görögországi és az olasz piacokra. Szerbia pedig idén összesen csaknem 300 millió euró értékű kukoricát exportált.

Ebben az évben az ország mintegy 8 százalékkal több tengerit szállított külföldre, mint tavaly.

A gabona hazai átvételi ára még kérdéses, de várhatóan eléri majd a tavalyi árat, remélik a gazdák.

kukorica
export
Szerbia
kiviteli

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.