Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Payeta Maurice

Lassan befejeződik a szőlőszüret az észak-bácskai homokvidéken

2020-09-28
13:31
2020-09-28
15:28
Forrás
Pannon RTV
A királyhalmi szőlősgazdák a napokban az utolsó fürtöket szedik le a tőkékről. A királyhalmi pincék többségében már forr a must.

A borászok elégedettek, azt mondják, magas a szőlő cukorfoka és megfelelő a savtartalma. Jó évjáratnak ígérkeznek az idei szőlőből erjesztett homoki borok.

Kovács Tibor királyhalmi szőlőskertjében szombaton szüretelték le a termés javát, már csak néhány tőkéről kell majd leszedni a szebbnél szebb fürtöket. Szinte mindegyik fajta, kivétel nélkül mézédes. „A szüreten nálunk már évek óta hagyomány, hogy a család összejön. Tehát a család, barátok, szomszédok. Például szombaton voltunk 18-an, húszan szüretelni, fiatalabbak, idősebbek is. Muszáj, hogy elmondjam, hogy itt volt még az édesanyám, aki a 96. évében van, és egy fél órára ő is kijött szüretelni, aztán benn volt, de kijött még ő is szüretelni. Szüreteltünk Hamburgot és rajnai rizlinget.”

Rajnai rizlingből még maradt valamennyi és a Merlot kell még leszüretelni. Ez utóbbit minél később szedik le, annál jobb bor készül belőle - tette hozzá a királyhalmi borász. A most leszüretelt és kipréselt szőlő leve fahordókba került, azokban forr a must. Amikor átfejtik, később a fémtartályokba teszik, amelyekben majd érlelődnek a 2020-as évjáratú borok, amelyek várhatóan minőséginek ígérkeznek.

A hagyományos préseket egyébként szétszedik, kiszedik belőle a már kipréselt szőlőszemeket, ez a massza pedig még egy préselésen átesik. Berta Vilmos királyhalmi borász ottjártunkkor éppen a hordókat mosta. Közben a pincében már javában dolgoztak a kotyogók, ez azt jelenti, hogy forr a must. „A borok forrnak, most már az edényeket mossuk, van még valami kis kimaradt szűrni való szőlő, annak készítem el a hordókat. Úgyhogy körülbelül a felénél vagyunk a munkának, most már halljuk a hordók kotyogását, a borok forrnak. Jó minőséget kaptunk idén, hála Istennek, jók a borok, szépek voltak a szőlők, nem volt talán egyetlen rohadt fürtünk sem a szőlőben, úgyhogy nagyon elégedettnek érezzük magunkat.”

A tapasztalt borász többfajta szőlő házasításából készíti nemes nedűjét, van benne rajnai rizling, Cabernet, és Merlot is. Hozzátette, elégedett a cukorfokkal, és mivel jók a savak, a must hamarabb kezdett forrni. A legnagyobb királyhalmi szőlőültetvényen is már csak pár fürt ékesíti a tőkéket. A termés egy része még ládákban van, a java viszont már lé formájában a hordókba került. Juhász Krisztián, munkavezető, Tonković borászat, Királyhalom: „A tavasz és a nyár eleje elég csapadékos volt a növények fejlődéséhez, így a hozam megvan. A nyár másik fele elég száraz volt, így az érés is tökéletes. Így a hozammal és a minőséggel is elégedettek vagyunk.”

Ebben a pincészetben most fejeződik be a vörösbor erjedése, közben folyik a fehérbor ülepítése, jelenleg pedig a rozénak valót szüreteik, amit majd a napokban dolgoznak fel.

szőlő
szüret
bor
borászat
szőlősgazda

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:45, Frissítve: 21:18

Belgrád a gócpont

Belgrád a koronavírus-járvány fő gócpontja Szerbiában - mondta Dr. Predrag Kon a szerbiai RTV vendégeként.

Népszerű

Baleset Szabadkán

Közlekedési baleset történt ma délután Szabadkán. Várjuk az illetékesek részletesebb információit az esetről.