Ugrás a tartalomra

Letették Pancsován a Brose cég üzemcsarnokának alapkövét

2020.03.06
18:47
Forrás
Szerbiai RTV
A gyárban a tervek szerint motorhűtő ventilátor modulokat gyártanak majd kormányművekhez, továbbá olajszivattyúkat és elektronikát.

A német Brose cég pancsovai beruházásának értéke több mint 120 millió euró, és 1.100 alkalmazottat szándékozik foglalkoztatni. Az ünnepségen Aleksandar Vučić szerb elnök hangsúlyozta, az alkalmazottak jó fizetésre számíthatnak, ugyanis a munkások bére kezdetben 750 euró lesz, a mérnököké pedig 1.500 euró. Öt-hat éven belül viszont várhatóan 1.900 és 2.100 euró közötti fizetést vihetnek haza. A Brose összesen 26.000 munkást foglalkoztat 24 országban. 

Pancsova
alapkőletétel
Aleksandar Vučić

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.