Ugrás a tartalomra

Lopott, mint a güzü

2012.08.31
20:32
Szenttamáson két termelő földjéről összesen 56 hold szóját loptak el ismeretlen elkövetők
Szenttamáson két termelő földjéről összesen 56 hold szóját loptak el ismeretlen elkövetők. Az anyagi kár az előzetes becslések szerint több 10 ezer euró is lehet. Mintegy 53 hold földterületen állt az a szója, amit a hét elején egy éjszaka leforgása alatt loptak el ismeretlen tettesek. Az állami tulajdonban lévő földet egy turjai termelő bérli, őt nem tudtuk elérni. Ugyanazon az éjszakán a szenttamási Móricz Gizella földjéről is eltűnt három hold szója. Ő elmesélte nekünk, mi történt: „Az éjszaka leple alatt dolgoztak, tehát több kamion és 2-3 kombájn dolgozott, ennyit tudunk. Nyomok vannak, és most dolgoznak rajta, úgy a rendőrség, mint a mezőőrök, majd meglátjuk, hogy mire jutnak. Reméljük, hogy megfogják, mert elég nagy a tét.” A lopás hétfő késő éjjel történt. A mezőőrszolgálat aznap délután járőrözött azon a területen, akkor még semmi gyanúsat nem észleltek. A mezőőrszolgálat vezetője szerint az a gond, hogy kevesen vannak, így nem tudnak mindig mindenhol ott lenni.



„Szenttamás határára van 3 mezőőrünk, Turján van még egy, meg Nádalján egy, tehát összesen öt, és őrájuk olyan 25-26 ezer hektár felügyelete, megőrzése hárul” – mondta Szelesi György, a szenttamási mezőőrszolgálat vezetője. Az esetet követően kedden a földműveléssel megbízott községi tanácstag összehívta a termelőket, hogy megbeszéljék, hogyan segíthetik a mezőőrök munkáját és védhetik meg a saját termésüket. „Segítenünk kell a mezőőrszolgálatnak, meg kell erősítenünk a felügyeletet. Embereket és csapatokat kell szerveznünk éjszakára, hogy körbejárják a határt. Így tudjuk megőrizni azt, ami még maradt az aszály után” – hangsúlyozta Zoran Knješko földműveléssel megbízott községi tanácstag. A mostani szójalopás nemcsak az elvitt mennyiséget, hanem a munkamódszert tekintve is egyedi eset. A normális körülmények között két napig tartó munkát a tolvajok 5-6 óra alatt elvégezték.
lopás
Szenttamás
szója

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.