Ugrás a tartalomra

A Loristtal kezdődött az Újvidéki Vásár őszi idénye

2012.09.25
16:55
Gazdag őszi program várja idén az Újvidéki Vásár látogatóit
Gazdag őszi program várja idén az Újvidéki Vásár látogatóit. Mától szeptember 30-ig tekinthető meg a vadászati, halászati és sport-kiállítás, 27-étől pedig kezdetét veszi az idegenforgalmi, és lovas-sport , valamint lótenyésztési vásár. Az év végéig még autó- és energetikai kiállításon, meg aranyműves szemlén is részt vehetnek az érdeklődők.



A Lorist, vagyis a vadászati, - halászati és sport-kiállítást immár 45. alkalommal szervezték meg, mely mintegy nyitánya az Újvidéki Vásár őszi idényének. Milos Vučević polgármester kiemelte:„ez az egyik legszínvonalasabb kiállítás Újvidéken, de nem csak városi, hanem országos és nemzetközi szinten is. A vásáron mintegy 50 szerbiai és szlovéniai kiállító mutatja be több, mint 50 - nemzetközi hírnévvel rendelkező cég termékét.” A Lorist kiállítás a hónap végéig minden nap 10 és 19 óra között látogatható. A belépőjegy 300 dinárba kerül.   LORIST Újvidéken (2012-09-25 - 10:39) Megnyílt a 45. LORIST – halászati, vadászati és sportfelszereléseket bemutató kiállítás Újvidéken.  Ezzel egy időben tartják meg a 19. Nemzetközi Kertészeti Kiállítást, és második alakalommal az Erdőgazdálkodási Kiállítást az Újvidéki Vásáron. A rendezvény keretében a Vajdaság Erdői Közvállalat együttműködési szerződést ír alá Dániával, így a közeljövőben skandináv vadászok érkeznek a tartomány erdeibe – mondta Goran Vasić, a vásár igazgatója. Csütörtökön, szintén Újvidéken a 45. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás és a 3. HorseVille Lovassport Kiállítás is megnyílik.
Újvidék
Lorist

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.