Ugrás a tartalomra

Ma adják át az Y-ág utolsó szakaszát

2019.12.26
11:39
2020.02.28
16:24
Forrás
Pannon RTV
Ma délben átadják a Szabadkát elkerülő Y-ág utolsó szakaszát is. Ezzel befejeződik a közel 30 éve húzódó útépítés.

Így a kelebiai határátkelő teherautó forgalma nem halad majd keresztül a városon, illetve az autópályáról is könnyen el lehet majd jutni erre az átkelőre.

Már egy ideje használják a kelebiai határátkelőnél levő körforgalmat. Egyedül az Y-ágra vezető kijárata van még lezárva. Ennek átadásával jelentősen tehermentesül Szabadka forgalma.

Az utolsó simításokat végzik a Szabadkát elkerülő Y-ág kelebiai szakaszán. A zombori út és a kelebiai út közötti 12 kilométeres utolsó szakasz átadásával valóra válik a helyiek több évtizedes álma.

Káposzta László, Kelebia: „Ez egy nagyon jó dolog, hogy kikerüli például Kelebiát is, mint falut, de ugyanúgy Szabadkát is. Ez szerintem a legjobb dolog, amire már réges-rég szükség lett volna.”

Kelebián az is nagy gondot jelent, hogy a faluban feltorlódnak a határátkelésre várakozó kamionok. Ez közlekedésbiztonsági szempontból is veszélyes.

Vojnić Zelić Brigitta, Kelebia: „Például, ha az utcánkból szeretnénk kijönni autóval, azt sem tehetjük meg biztonságosan. Először ki kell szállni valakinek, és jobbra-balra tekinteni, hogy jön-e kamion esetleg, vagy bármilyen jármű. Ez szörnyen megnehezíti a közlekedést, és hát nem biztonságos.”

Az áthaladó kamionok hamarosan nem mehetnek majd be Kelebia területére, mert megnyitják az Y-ág utolsó szakaszát is. Ezzel Szabadka forgalma fellélegezhet - mondta el Közügyek című műsorunkban Kern Imre infrastruktúra-fejlesztési államtitkár. Azok, akik Kelebiáról Sándorba vagy Palicsra mennének, elkerülhetik a városi csúcsforgalmat.

Kern Imre, infrastruktúra-fejlesztési államtitkár, Szerbia: „2019 végén a teherautók kikerülnek a városból és az Y-elágazáson lesznek kötelesek közlekedni. Az a célunk, hogy a Belügyminisztériummal is megbeszéljük, hogy ne lássunk többet a Zágrábi utcában, vagy pedig a Halasi úton teherautót. Azért építettük az Y-elágazást, hogy végre-valahára kikerüljön a városból teherautó, illetve csak azok a teherautók közlekedjenek, akik a városi ellátást végzik.”

Az Y-ág az autópálya Szabadka-dél lejáratától vezet a kelebiai határátkelőig. Az első szakaszát 2017 márciusában adták át, majd következett a topolyai útig vezető szakasz, ezután pedig 2018 végén a zombori útig készült el ez út. Most a zombori utat a kelebiai határátkelővel összekötő 12 kilométeres szakaszt adják majd át.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Nagy megkönnyebbülés lesz ez a szabadkaiaknak, valamint mindenki másnak is. Nem lesz muszáj mindenkinek Horgos felé menni, ugyanúgy Kelebiára is lehet majd menni, főleg a karácsonyi és húsvéti időszakban, valamint más ünnepek alkalmával. Fellélegezhetnek az emberek Szabadkán, akik már hosszú évek óta vártak erre.”

Az Y-ág kiépítésére Szerbia költségvetéséből jelentős eszközöket különítettek el. A jövő évi büdzsében is szerepel 500 millió dinár, amiből két felüljárót építenek ki a mélykúti és a pacséri úton.

Y-ág
Y-elágazás
Szabadka
Aleksandar Vučić

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.