Ugrás a tartalomra

Magyar nap a 88. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron

2021.09.21
17:10
2021.09.21
17:40
Forrás
Pannon RTV
Magyar napot tartottak a 88. mezőgazdasági vásár negyedik napján. A mai nap egyébként a nemzetközi együttműködés jegyében zajlott.

Duna-menti üzleti kapcsolatok, külföldi vásárok, magyarországi cégek és szervezetek képviselői voltak a megbeszélések középpontjában.

Vajdasági gazdák, termelők és vállalkozók is jelen vannak a vásáron. Az ilyen jellegű rendezvények számukra is fontosak a kapcsolatépítés és a termékelhelyezés szempontjából.

Nagy Miklós, elnök, Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége: „Ahhoz, hogy elérjük azt a szintet, hogy rávegyük a vásárlókat, a fogyasztókat, hogy hazait vásároljanak, és közvetlenül a termelőtől, azt úgy tudjuk, hogy ha el is juttatjuk hozzájuk azokat az ízeket, megkóstoltassuk velük. Utána már megkeresik ők a termelőket, hiszen egy jó élelmiszerért, termékért szívesen elmennek néhány kilométert is, ha kell.”

Folytatódott az üzletembereket összehozó konferenciák sorozata is. Kedden a mezőgazdaság versenyképességének fejlesztésén volt a hangsúly, a magyar-szerb együttműködés fényében.

Török György, elnök, Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara: „Az innováció, a technológia fejlesztése, minél több újdonságot vezetjük be. Szétnéztem itt a vásár területén, látom, hogy drónok tömkelege ki van állítva. Ez egy új technológia, a permetezés drónokkal. Ez mind olyan dolog, ami visz előre.”

Együttműködési szerződést írtak alá az olaszországi Pordenone Fiere vásár elnökével, amely a borászatra specializálódik. Az eseményen jelen volt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke is, aki hangsúlyozta a külföldi képviselet jelentőségét is Vajdaság gazdasága szempontjából.

Pásztor István, elnök, Tartományi Képviselőház: „Ezen az olasz vásárszervezőn keresztül reményeink szerint még több olasz cég fog itt megjelenni, a mi számunkra pedig ők azért fontosak, mert azt lehet látni, hogy az utóbbi, durván húsz évben a vajdasági borászat, ezen belül a mi borászaink is hétmérföldes csizmában próbálják ledolgozni, sikeresen, azt a lemaradást, amit az ezt megelőző évtizedekben elszenvedtünk.”

Habár az előző évekhez képest valamelyest kevesebb a látogató, folyamatos az érdeklődés a vásáron a legújabb vívmányok és felszerelés iránt.

Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás
Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.