Ugrás a tartalomra

Mali a költségvetésről: A válság ellenére nagyobb bevételeket terveznek

2022.12.05
11:08
Forrás
Szerbiai RTV
Csaknem 8 százalékkal több bevétellel számolnak a jövő évi szerbiai költségvetés tervezetében.

A 2023-as büdzsé javaslatát ma ismerteti a parlamentben a pénzügyminiszter. Siniša Mali úgy fogalmazott, hogy a költségvetést a lehető legkonzvervatívabban tervezték, mert jobb, ha minden egyes dinárra ügyelünk, és ha a tervezettnél nagyobbak lesznek a bevételek, akkor azt a pénzt lesz hova befektetni. Globális válság dúl, ennek ellenére úgy készítették el a jövő évi költségvetést, hogy általa megőrizzék és növeljék a lakosság életszínvonalát, mivel a különböző betervezett emelések meghaladják a 2023-ra tervezett inflációt – közölte a tárcavezető. Emellett a nagyberuházásokra is gondoltak, a büdzsé majdnem 7 százalékát erre szánnák. A jövő évi költségvetés harmadik alappillére, hogy mindent elkövetnek az energiabiztonságért. Lesz elég tartalék a gáz biztosítására, és mindent elkövetnek, hogy legyen elég áram a háztartásoknak és a gazdaságnak – mondta Mali.

költségvetés
Siniša Mali

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.