Ugrás a tartalomra

Már elfogyott mind a 100 000 üdülési utalvány Szerbiában

2020.02.16
16:37
2020.02.17
16:35
A kormány várhatóan további eszközöket biztosít majd erre a célra - jelentette be Rasim Ljajić idegenforgalmi miniszter.

Idén majdnem háromszor annyi utalványt osztottak ki, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelentkezők 55 százaléka nyugdíjas.

Szabadkán és környékén is egyre többen igénylik a szerbiai szálláshelyeken beváltható üdülési utalványokat. Tijani Margiték két évvel ezelőtt Vrdnikre utaztak, ahol az 5000 dináros utalvány egy napi teljes ellátást fedezett személyenként. Idén 100 ezer üdülési utalványra biztosított eszközöket az állam. Ennyi volt tavaly is, de már áprilisban elfogytak, így a szerb kormány további 20 ezret hagyott jóvá. Idén még gyorsabban, kevesebb, mint 40 nap alatt elkeltek az utalványok. 

Velja Đošić: „82 ezer dinár két-három nap alatt elfogyott, pedig éppen szándékomban állt igényelni, egészségügyi okokból Soko Banjára menni, vagy esetleg Lukovska Banjára, de nem sikerült felvennem az utalványt.”
Sonja Glendža: „Nem vettem még igénybe, de nagyon szeretném. Azt hiszem, idén már elkéstünk, elfogyott a keret. Szeretnénk elmenni gyógyfürdőbe, leginkább Vrnjačka Banjára.”

Az üdülési utalványt kizárólag vendéglátói létesítményben lehet felhasználni szálláshely-szolgáltatásra, és legalább öt éjszakát kell ott tölteni. A felhasználók csakis lakóhelyükön kívüli turisztikai célpontot választhatnak. Milica Bursać, tanácsadó, Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Távközlési Minisztérium: „Az érdeklődőknek személyesen kell átadni igénylésüket a Szerbiai Posta bármelyik kirendeltségében legkésőbb 30 nappal a kívánt utazás előtt. Nekik kell intézni a helyfoglalást a listán szereplő vendéglátóknál is. Ez a lista megtalálható a minisztérium honlapján. Az igénylőknek a postán be kell mutatniuk a személyi igazolványukat, valamint a dolgozóknak fizetési bizonylattal kell bizonyítani, hogy a jövedelmük nem haladja meg a 60 ezer dinárt. A nyugdíjasoknak szintén be kell mutatniuk az utolsó nyugdíjcsekket.”

Rasim Ljajić, idegenforgalmi miniszter arra kérte a polgárokat, legyenek türelemmel, a jövő hét végéig várhatóan ismét igényelni lehet az utalványokat. Hozzátette, idén majdnem háromszor annyi utalványt osztottak ki, mint a tavalyi év azonos időszakában. Egyébként idén több mint 1500 szálláshely közül választhatnak a polgárok, többek között Sokobanjára, a Zlatiborra, a Tarára, a Kopaonikra, sőt Palicsra is lehet utazni. Tavaly közel 500 utalványt használtak fel a turisták palicsi szállásfoglalásra.

üdülés
utalvány
Rasim Ljajić

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.