Ugrás a tartalomra

Március végéig kifizetik a gazdáknak szánt tavalyi támogatásokat

2023.02.26
11:45
Forrás
VajdaságMa
Ezt jelentette be Jelena Tanasković szerb mezőgazdasági miniszter.

A Večernje novostinak nyilatkozó tárcavezető elmondta, az előirányzott 15 milliárd dináros támogatások kifizetése már nagyrészt megtörtént és március végéig a mezőgazdasági minisztérium befejezi a gazdálkodóknak szánt tavalyi támogatások teljes összegének kifizetését. Jelena Tanasković elmondta, január 16-tól 132 ezer mezőgazdasággal foglalkozó személy regisztrált az e-agrar portálra. Mint ismertette, ennek a nyilvántartásnak az adatait fogják felhasználni a támogatások elosztása során is.

támogatás
Jelena Tanasković

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.