Ugrás a tartalomra

Márciusban kezdődhet az Újvidék és Szabadka közötti gyorsvasút építése

2020.01.14
18:14
2020.02.10
18:59
Forrás
Szerbiai RTV
Az információkat Zorana Mihajlović szerb közlekedési miniszter közölte, miután tárgyalt a kínai kivitelezővel.

Ez a szakasz része a Belgrád és Budapest közötti vasútfejlesztésnek. Az ígéretek szerint Belgrád és Újvidék között 2021 őszére készül el a vasútvonal, amelyen utazva csupán 25 percig tart majd az út a szerb főváros és a tartományi székváros között. Az Újvidék-Szabadka közötti rész befejezésére később számíthatunk, és a teljes vasútvonal, amelyet Belgrád és Budapest között építenek, legkorábban 2024-re lehet kész.

Zorana Mihajlović
Újvidék
gyorsvasút
Újvidék-Szabadka
vasútfeljesztés
Szabadka

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.