Ugrás a tartalomra

Marko Čadež: Szerbia már a nagybefektetőknek is vonzó helyszín

2019.05.07
10:46
2024.03.19
08:46
Forrás
Szerbiai RTV
A Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke szerint az ország egy évtized alatt sokat fejlődött ebből a szempontból: régen csak kisebb német cégeket tudott megfogni, ma már a világ vezető gyárai érdeklődnek.

A szerb köztévének adott interjújában elismerően szólt a duális képzésről, az országban uralkodó stabil gazdasági környezetről és az állam által nyújtott támogatásokról is.

Ma egyébként 58 kínai cég vezetői látogatnak Szerbiába, hogy helyi partnereket szerezzenek maguknak, és tárgyaljanak lehetséges beruházásokról elsősorban építő- és elektronikai anyagok gyártása terén.

Szerbia és Kína csak tavaly 3 milliárd dollár értékben írt alá közös projekteket.

Marko Cadez
nagybefektetők
Szerbiai Gazdasági Kamara

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.