Ugrás a tartalomra

Mától működik a szerbiai cégvezetők és cégek "fekete listája"

2016.06.01
15:14
Mától elérhető az igazgatók „fekete listája” a Gazdasági Nyilvántartó Ügynökség, az APR honlapján
Mától elérhető az igazgatók „fekete listája” a Gazdasági Nyilvántartó Ügynökség, az APR honlapján. Azoknak a cégvezetőknek és vállalatoknak a neve szerepel az adatbázisban, amelyek nem az előírásoknak megfelelően működtek, vagyis vétettek a törvény ellen. A listán lévők számára korlátozásokat vezetnek be, például tiltják másik cég alapítását és bejegyzését - hangsúlyozta Željko Sertić gazdasági miniszter. Példaként hozta fel azt, hogy ha valaki nem fizeti ki az adótartozását, emiatt nem lehet aktív résztvevője a gazdasági életnek, és a bíróság is megbüntetheti. A cégvezetők „fekete listájának” létrehozásáról múlt év végén hozták meg a törvényt. Az adatbázis feltöltése elkezdődött, már több száz korlátozást tartalmaz, amelyeket folyamatosan jelentetnek meg. A lista szoftveréhez szükséges pénzt, mintegy 79 millió dinárt a Norvég Királyság biztosította. (Tanjug)
Szerbia
APR
fekete lista

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.