Ugrás a tartalomra

Nyitva lehetnek a vendéglátó egységek kerthelyiségei Szerbiában

2021.04.05
14:26
2021.04.05
21:08
Forrás
Pannon RTV
A járványügyi szabályok betartása mellett a vendégeket csak nyílt térben szolgálhatják ki. Kizárólag helykapacitásuk felét használhatják ki. Azonban már most látható, hogy a vendégek egy része nem tartja be a maszkviselésre vonatkozó szabályokat.

A szabályok szerint egy asztalnál legfeljebb öten ülhetnek, és a két egymás melletti asztalnál ülők közötti legalább kétméteres távolság is kötelező. A vendéglátók továbbá árusíthatnak ételt és italt elvitelre, végezhetnek eladást pultról, ez esetben függetlenül attól, hogy van-e kerthelyiségük. A házhoz szállítás a nap huszonnégy órájában lehetséges a hét minden napján.

Egyelőre csak a nyílt térrel, kerthelyiséggel, terasszal rendelkező kávézók, éttermek, pizzériák nyithattak ki Szerbiában. A munkaidő reggel 6-tól, legfeljebb este 10 óráig tarthat. A vendégeknek szájmaszkot kell viselniük a teraszon is, amit akkor vehetnek le, amikor a kávéjukat, italukat kortyolgatják, illetve az ételüket fogyasztják.

A kávézókban és éttermekben nem lehetnek fellépők, azaz továbbra sincs élő zene. Egy asztalnál legfeljebb öten ülhetnek, valamint az egymás melletti asztaloknál ülők között legalább két méter távolságnak kell lennie. Zsigmond Erzsébet palicsi panziótulajdonos és vendéglős szerint végső ideje volt megnyitni a kávézók, éttermek teraszait, hiszen a tóparton sétálóknak nem volt hova leülniük sem. A hétfői, hűvös idő ellenére is sokan betértek egy italra, vagy ebédre, családostól.

„Pincérek ugye odafigyelnek, hogy hányan ülnek le az asztalhoz, ha mennek be a toalettre, hogy legyen rajtuk maszk. A maszkot ugye aki hordja, hordja, aki nem, rászólunk, embertől függ.”

A vendéglátó egységek beltéri részét a vendégek tehát kizárólag mosdóba menés céljából használhatják, maszkban. A hűvös, ám szép, napos időben, Palics központjában is sokan kávéztak a pizzériák kerthelyiségeiben.

Vuk Pavlović: „Nagyon örülünk, hogy kiülhetünk itt a napsütésben kávézni, barátkozni. Várjuk a társaságnak a másik részét. Aztán reméljük, hogy egyre gyorsabban fognak nyitni, és majd bent is lehet ülni.”

A vendéglősök egyébként arra panaszkodtak, hogy a vendégek egy része nem hajlandó tudomásul venni, hogy a kerthelyiségekben, az asztalnál ülve, kötelező a maszkviselés. Ezt stábunk Szabadka központjában is több helyen tapasztalta.

Sörös Krisztián hajdújárási pizzéria- és étterem-tulajdonos szerint ők minden szabályt igyekeznek betartani. A terasz asztalain kézfertőtlenítő, egy asztal körül legfeljebb öt szék, az asztalok közötti távolság is bő két méter. Szükség szerint maszkot is adnak a vendégnek.

„Ma ebédre már van asztalfoglalásunk is, úgyhogy én úgy érzem, igen várták már az emberek, hogy egy kicsit kimozduljanak. Most az idő elég hűvös, de hát pokrócot tudunk adni a vendégeknek, hogy ülés közben betakarják magukat.”

A zárt terű bevásárlóközpontok, plázák továbbra is zárva tartanak - közölték az illetékesek. Az élelmiszerboltok, egyéb üzletek, különféle szolgáltatást végzők és az edzőtermek is mostantól este 10 óráig dolgozhatnak. A bejelentések szerint tovább fokozzák az ellenőrzéseket az egész ország területén.

étterem
kávézó
járványügyi intézkedések

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.