Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a napraforgó betakarítása

2019.08.29
10:21
2024.03.19
08:48
Forrás
VajdaságMA
Az első terméseredmények nem túl jók, de a terepen látottak alapján végül átlagban jó eséllyel közepes hozamokra számíthatnak a gazdák.

A felvásárlók eddig 25-27 dináros előleget kínáltak, most az egyik legnagyobb vevő, a Victoria Group 29,50 dinárban határozta meg a végső felvásárlási árat. Két évvel ezelőtt még 40 dinárt is fizettek a napraforgóért, ezért a gazdák elégedetlenek.

Nem csak a napraforgó esetében beszélhetünk olcsó árakról. A kukorica ára a 2016-os, a szójáé a 2011-es, míg a napraforgóé a 2014-ban jegyzett árak alá zuhant. Ezt azzal magyarázzák, hogy csökkenőben van a kereslet a termények iránt.

napraforgó
betakarítás

Most

16:12, Frissítve: 16:54

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.