Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a területalapú támogatások kifizetése

2023.05.15
12:45
2023.05.15
16:33
Forrás
Pannon RTV
Az átutalás folyamatos, de nem a kérvények beadásának sorrendjében történik. Magyarkanizsa községben egyes termelők már megkapták a 6 plusz 3 ezer dináros szubvenciót, de még mindig több azon gazdák száma, akik várják a pénzt.

Igencsak türelmetlenek a gazdák, hiszen már április folyamán ígéretet kaptak az illetékes szervektől, hogy az igénylést követően napokon belül kifizetésre kerül a támogatás. Ennek ellenére még mindig kevés termelő kapta kézhez a 9 ezer dináros támogatást. Az oromi Bilicki Dániel azon kevés igénylők közé tartozik, akinek már átutalták a pénzt.

„Én beadtam az első nap az igénylést, amikor elérhetővé vált a weboldal. Úgyhogy én múlt pénteken, május ötödikén megkaptam az értesítést, hogy elbírálták, és rövid időn belül meg is érkezett a számlámra a pénz. Pár embert tudok, aki megkapta, de nagyobb része még nem."

A gazdák számítottak a pénzre a tavaszi munkálatok megkezdésekor, majd bíztak abban, hogy talán most, az ültetéseket követően megérkezik, és a vegyszereket meg tudják belőle vásárolni. Sok gazdának ez nem sikerült, így a tartalékból kellett nekik beszerezni az input anyagokat. Az oromi Pletikoszity Tibor hiába igényelte az elsők között a támogatást, kifizetésre az még mindig nem került.

„Április 17-én még beadtuk a támogatásra az igényünket, ami most a tavaszi munkálatok alkalmával rendkívül nagy szükség van, mindenkinek. Most vannak a növényvédelmi eljárások, a gombaölőszereket mindenki tudja, hogy nagyon drágák, tehát azoknak az ára nem igazán ment le."

A támogatás összege a jelenlegi befektetési költségek mellett igen kevés, de a termelőknek így is nagy szükségük lenne rá, mert időközben az e-Agrár rendszerben egyre több gazdának juttatják el a vízlecsapolási illetéket is.

területalapú támogatás
gazdák

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.