Ugrás a tartalomra

Megkezdődtek a tavaszi munkálatok a határban

2021.03.17
13:03
2021.03.17
18:02
Forrás
Pannon RTV
A tavaszias időjárás beköszöntével megindulnak a munkálatok a termőföldeken. Az elmúlt napok esőzései jót tettek a szántóföldeknek. A gazdák megkezdték a fejtrágya kiszórását.

Az enyhe tél miatt a kártevők különösebb megpróbáltatások nélkül teltek át, így a védekezést a szokásosnál lényegesen hamarabb kell elkezdeni.

Kis Bicskei Norbert törökfalusi családi gazdaságában csaknem 70 szarvasmarhát tenyészt, a jószágok takarmányozására szánt kapásnövények termesztését pedig mintegy 70 holdas termőföldjén oldja meg.

„Ezen főként kapásnövényeket termesztünk, kukoricát és napraforgót, emellett a vetésforgó miatt némi gabonát is kénytelenek vagyunk termeszteni, búzát, illetve árpát. Az elmúlt időszakban, február elejétől, amikor szárazabbra fordult az idő, elvégeztük az őszi szántások lemunkálását vetés-előkészítővel, illetve ezt követően pedig legurítottuk a földeket, hogy a téli csapadékot minél inkább megőrizzük a termőföldben.”

A gazdálkodó elmondta, április elején megkezdik a magágy előkészítését a vetéshez, amennyiben az időjárás ezt megengedi. Vidékünkön a gazdák leginkább őszi szántást végeznek és nyitva hagyják a barázdákat. Ennek előnye, hogy a talaj képessé válik az őszi és a téli csapadék befogadására és annak raktározására.

Sterbik Ildikó agrármérnök: „Az utóbbi évek szélsőséges időjárásának eredményeként a gazdák kora tavasszal igyekeznek minél gyorsabban elvégezni a talaj-előkészítést, hogy meggátolják a nedvességveszteséget. A talaj előkészítésének célja az, hogy megfelelő mélységű és minőségű magágyat készítsenek a kelő növények számára.” 

A talajelőkészítés mellett a gyomnövények irtása elengedhetetlen a növénytermesztésnél, ezért a tavasz közeledtével a gazdák a talajba dolgozzák az indító műtrágyákat, és ha szükséges, a rovarölő szereket - tette hozzá a szakember.

tavaszi munkálatok
termőföld
eső
szántóföld

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.