Ugrás a tartalomra

Megtartotta ötödik ülését a tartományi szociális-gazdasági tanács

2021.06.08
17:40
2021.06.08
19:00
Forrás
Pannon RTV
A tanács 2003-ban alakult a háromoldalú szociális párbeszéd kialakítása céljából a vajdasági szakszervezetek, a munkaadók és a tartományi kormány között. A gyűlés középpontjában a négyéves terv, valamint a tartományi munkáltatási program voltak.

A járványügyi helyzet miatt egy nehéz időszak van a munkaadók és a munkavállalók mögött, amelyet a szerb kormány szociális-gazdasági intézkedéseinek sikerült valamelyest enyhíteni. A szakszervezetek értékelése szerint a munkaügyi törvény módosításai az utóbbi években a dolgozók jogainak kárára mentek, melyek javításán folyamatosan kell dolgozni.

„Minden hatalom csak a tömeges és jól szervezett csoportokat veszi észre, vagy azokat, akik gazdagok. Tehát az egyedüli kilátás számunkra, hogy jól szervezettek legyünk, hogy kidolgozzunk végre egy egységes platformot, ami mögé állunk. Amikor a politika felismeri, hogy tényleg kihatunk pár százezer emberre, nem pedig csak formálisan vannak ott, akkor egy kicsit meg is hallja.” - mondta Zoran Stojiljković, a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezetek elnök


A mai gyűlés napirendjén volt a tanács négy éves programja, valamint bemutatták a vállalkozási iroda munkáját, illetve a tartományi munkáltatási tervet – emelte ki Vladimir Lalošević. A Vajdasági Munkaadók Uniójának elnöke hozzátette: „Ami ugyancsak fontos, hogy ezen az ülésen részt vesznek a tartományi szociális-gazdasági tanács tagjai is, ami a vertikális együttműködés egy fajtája a helyi, tartományi és köztársasági szintek között. Reméljük, hogy a jövőben horizontális együttműködés is lesz, a helyi szociális-gazdasági tanácsok között.”

Az ülésen a Vajdasági Munkaadók Uniója átadta a szociális-gazdasági tanács feletti soros elnökséget a Tartományi Kormánynak.

Nenad Ivanišević, tartományi gazdasági titkár: „Az az elképzelésünk, hogy a következő egy évben segítsük a szociális-gazdasági tanácsok megalakulását azokban a helyi önkormányzatokban, ahol még nincsenek. A titkárságunk már évek óta növeli az eszközöket, amelyeket a szociális-gazdasági tanácsokra szán, ami idén 12 millió dinárt tesz ki, és készek vagyunk további eszközöket is előirányozni, hogy javítsuk a szociális párbeszéd struktúráját Vajdaság Autonóm Tartomány területén.”

Az ülésen a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság bemutatta az aktuális pályázatait is, mint a "Legjobb Vajdaságból" és a júliusban esedékes, régi mesterségek megőrzésére kiírandót is.

Szociális-gazdasági Tanács
Vajdaság
Nenad Ivanišević
Zoran Stojiljković
Vladimir Lalošević

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.