Ugrás a tartalomra

Megújul a vajdasági mezőgéppark

2021.10.05
21:56
2021.10.12
10:07
Forrás
Pannon RTV
A vajdasági földművesek gépparkja az elmúlt években nagy mértékben megújult. A legtöbb szerbiai gazda köztársasági, tartományi forrásból fejleszti eszközeit. A termelőknek hatalmas segítséget jelent a Prosperati Alapítvány pályázati rendszere.

A szokásos őszi betakarítást végzi a ludasi Szalma Barnabás. A fiatal gazda rendszeresen pályázik gépparkjának fejlesztése miatt tartományi és köztársasági szintű mezőgazdasági kiírásokon. Mint mondta, kevés sikerrel. A ludasi mezőgazdász eddig a Prosperitati Alapítvány által kiírt pályázatokkal a legelégedettebb.  

„A Prosperitatin pályáztunk sikeresen, kapcsolható eszközöket, egy ekét, egy traktort is, két pótkocsit. Tehát nagyon meg vagyunk elégedve a Prosperitatival. Látszódik, hogy ide nagyon sokat invesztáltak a magyarországiak, de viszont itt a tartományin is pályáztunk, mivel  a fiatal gazdákat részesítették előnyben, hogy könnyebb legyen a megindulás a fiatal gazdáknak. Én nem ezt tapasztaltam, mivel megvan a mezőgazdasági középiskolám is, és abszolút nem nyertem itt a tartományin.
- Tehát korábban sem nyertél vagy ezt most először fordult elő, hogy nem sikerült nyerni a pályázaton?
- Többször pályáztam, de hazain még egyszer sem sikerült.”

Az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron is nagy érdeklődés mutatkozott a mezőgépek iránt. A kereskedők szerint ugyan a látogatók száma kisebb volt a korábbi évekhez képest, de a vásárlói kedv nem lankadt.

Király Erzsébet Zsóka, vállalkozó, Ada: „Külföldre is szállítunk, a szerbiai piacon is van igény a termékeinkre. Általában mindenki várja, hogy mikor lesznek a támogatások. Tehát önerőből nagyon kevesen vásárolnak. Talán inkább a külföldi piac az, ami előre tud minket lendíteni. Minden országban valójában a mezőgazdászok azt várják, hogy valamilyen szinten kapjanak támogatást, és akkor akár önerőből vagy egy kis kölcsönből, hogy ne a teljes összeget kelljen nekik kifizetni, hanem valamilyen támogatás által. Tehát, hogy ilyen módon, és akkor ezt mindjárt érezhető, hogy akkor több a munka, és amikor csak az van, hogy önerőből, akkor mindig kevesebb.”

Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke szerint hatalmas az érdeklődés a mezőgazdasági gépek vásárlását segítő támogatásokra.

„Azt elmondhatom, hogy igen, a gazdák érdeklődnek utána és pályáznak, tehát ők a pályázatokat kísérik, kísértetik a falugazdászokkal és kérik tőlük, hogy legyenek olyan kedvesek, és ha olyan pályázat van kiírva, ahol az általuk elvárt vagy igényelt, vagy gépet vagy a kapcsolható eszközt meg tudják pályázni, akkor szóljanak neki. Úgyhogy a falugazdászokon keresztül nekünk ilyen információink vannak, hogy igen, a termelők igénylik ezeket, vásárolják a gépeket és igénylik is hozzá a támogatásokat. Hiszen, most már a Prosperitati Alapítványnál az elmúlt időszakban, nem volt az idei évben kiírva ilyen pályázat, és kérdezik a termelők, hogy mikorra várható, mikor tudnak majd ott pályázni. Hiszen a Prosperitatinak voltak még eddig a legjobb feltételei, ami a pályázatokat illeti. Ugyanakkor nem hagytak ki egyet sem, tehát értem itt a köztársasági vagy a tartományi pályázatokat, hiszen azokon is ugyanúgy tudnak a gépre is pályázni. De, amit észrevettünk még, hogy elég sokan pályáztak több éves ültetvényekre, tehát azt a szegmensét is használják a lehetőségnek, ami a tartománynál ki volt írva.”

A Prosperitati Alapítványnál a legnépszerűbb a mezőgazdasági gépek és kapcsolható eszközök vásárlásra kiírt pályázat volt. A mezőgazdasági géppark fejlesztésére vonatkozó pályázatok iránt folyamatos az érdeklődés.

Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „Azt tudom mondani, hogy nagyjából a 8 milliárd dinárnyi támogatásnak is körülbelül 2/3-a irányult arra, hogy a gazdák mezőgépeket, illetve kapcsolható eszközöket vásároljanak. Mindig, amikor pályázati kiírás volt, akkor nagy bumm volt észlelhető a piacon. Utoljára 2019-ben volt ilyen pályázati kiírásunk. Több ezer gép megvásárlását vagy több mint 10 ezer gép megvásárlását támogattuk. Több mint ezer pótkocsi, közel 1000 traktor, de mulcsozó, különböző talajmegmunkáló, előkészítő, vetőgépek, kisebb eszközök, amelyek a gyümölcsészetben alkalmazhatók, permetezők. Gyakorlatilag minden mezőgazdasági munkálatban használatos gépeket meg tudtak vásárolni a pályázóink.”

A vajdasági gazdálkodóknak meghatározó segítséget jelent a különböző pályázatok megléte, amellyel fejleszthetik gépparkjukat. Önerőből egyelőre csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak mechanikai eszközök fejlesztését.

mezőgéppark
mezőgép
traktor
Szalma Barnabás
mezőgazdász
Király Erzsébet Zsóka
vállalkozó
Nagy Miklós
elnök
Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége
ügyvezető
Prosperitati Alapítvány

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.