Ugrás a tartalomra

A mentorprogramban most 80 mentor és mentorált vesz részt

2023.01.24
15:09
2024.02.05
20:01
Forrás
Pannon RTV
Újvidéken, a Queen szállodában találkoztak a Vajdasági Mentorprogramban résztvevő mentorok és mentoráltak. A program harmadik évada ősszel indult.

Elsődleges cél, hogy a vajdasági magyar vállalkozók segítsék a pályakezdőket vállalkozásuk fellendítésében. A program egyik társszervezője a Prosperitati Alapítvány.

A program jelenleg futó évadában mintegy 80 mentor és mentorált vesz részt.

Horváth Gellért, vállalkozó, mentorált: „Most per pillanat foglalkozunk négy kis kamionnal és szeretnénk ezt bővíteni, hogy minél több munkaerőt tudjunk alkalmazni.”

Perpauer Martin, vállalkozó, mentorált: „Olyan visszacsatolandó információkat kapunk, amelyekből meg tudjuk állapítani, hogy mik azok a dolgok, amiket javítanunk kell, esetlegesen fejleszteni ahhoz, hogy eredményesebben tudjuk kezelni az adott helyzeteket, hogyan tudjunk rá reagálni konkrétan.”

A mentorok között olyan vállalkozók is vannak akik korábban maguk is mentoráltként vettek részt a programban.

Márton Zoltán, vállalkozó, mentor: „A mentoráltak mindenféleképpen sok pozitív tapasztalatra számíthatnak, illetve számíthatnak egy útmutatásra ahhoz mérten, ki hol tart most a vállalkozásában, és talán, melyik az a legrövidebb út, amelyen el tud jutni a céljai felé.”

A mentorprogram elindításakor az volt a cél, hogy a magyarországi anyagi támogatások mellett szakmai támogatásban is részesüljenek a külhoni magyar vállalkozók. A programot először Vajdaságban szervezték meg, azóta pedig már Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és Horvátországban is elindították – mondta el Hajnal Virág, a magyar nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője.

Hajnal Virág, főosztályvezető, Nemzetpolitikai Államtitkárság, Magyarország: „Azok a nagyvállalkozók, akik itt vannak helyben, ők már tudnak segíteni a fiatalabb vállalkozóknak. A legbriliánsabb szaktudást nem feltétlenül Magyarországról kell idehozni Vajdaságba, hanem itt is jelen van. Mi egy olyan keretet segítettünk, és találtunk ki közösen a Prosperitati Alapítvánnyal, hogy tudjunk segíteni, hozzunk külső szakértőket is, de a helyi vállalkozóknak a tudását tudjuk kamatoztatni az adott közösségben.”

A program egyik hozadéka az is, hogy a vajdasági vállalkozók, akik korábban nem igazán ismerték egymást elkezdtek együttműködni, üzletelni egymással – mondta el Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője: „Ez is a vajdasági magyar vállalkozói közösségnek egy fajta megerősítése, hiszen minden együttműködés plusz piacra jutási lehetőséget, fejlődési lehetőséget, új tudást, tapasztalatcserét, tudástranszfert tesz lehetővé. Ez a célunk: a vállalkozói mikroközösségnek a fejlesztése, megerősítése. Ez legalább annyira fontos, mint a projektek támogatása.”

A Vajdasági Mentorprogram a Prosperitati Alapítvány, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesületének közös szervezésében valósulhatott meg.

Újvidék
Vajdasági Mentorprogram
mentor
mentorált
Prosperitati Alapítvány
Hajnal Virág
Nemzetpolitikai Államtitkárság
Potápi Árpád János

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.